2026. május 21. (csütörtök) 23:55

Révész marad

A csakfoci.hu értesülése alapján az NSO is beszámolt arról, hogy hiába keresett vezetőedzőt a Kisvárda, középtávon Révész Attila sportigazgató ül majd a jelenleg a bajnokság ötödik helyén álló csapat kispadján. Ezt az információt erősítette meg most a klub.S végül is ez egy logikus lépés, hiszen Révész úgy rugdossa ki az edzőket, mint ahogy más cipőt cserél.

„A játékosok részéről jobbára egyénenként fogalmazódott meg felém az igény, most pedig csapatszinten álltak elém azzal, ha lehet, maradjon az a felállás, amit a múlt hét óta követünk – mondta Révész Attila. – Erre az volt az első reakcióm, hogy ezt felelősségteljesen nem tudom vállalni, de mindenképpen egyeztetnem kell róla a közvetlen környezetemmel is. Aztán egyre több helyről megfogalmazódott ez az igény, olyanok részéről is, akik jól ismerik a kialakult helyzetet. Úgy vagyok képes betölteni ezt a szerepkört, hogy az edzések egy részén nem tudok jelen lenni, illetve vannak előre tervezett elfoglaltságaim, közte külföldi utam is, amelyeket nem tudok lemondani. Mindent mérlegre téve, a közvetlen környezetemmel, a stábbal és a csapattal történt egyeztetés után mondtuk ki, hogy átmenetileg, és hangsúlyozom, nem véglegesen marad ez a felállás. Láttam, a váltás óta eltelt tíz napban olyan jól dolgozott a stáb, hogy akkor is bátran rájuk merem bízni az edzéseket, ha személyesen nem tudok azokon részt venni.”

Még több sport…