Elődöntőbe jutott a 795 ezer euró összdíjazású stuttgarti füves pályás tenisztornán Fucsovics Márton, mivel két szettben legyőzte a második helyen kiemelt és a világranglista 8. helyén álló amerikai Taylor Fritzet.
A világranglista-86. magyar brékkel kezdte a mérkőzést, s ugyan az első játszmában kettővel kevesebb ászt ütött és hárommal több kettős hibát vétett, fogadóként öttel több pontot nyert és héttel több győztes pontot ért el, így 6:4-re behúzta az első szettet.
Fritz a másodikban is kiválóan szervált, öt ászt is ütött, de Fucsovics csak egyszer engedte bréklabdáig riválisát, aki azt sem tudta kihasználni, ráadásul 5:5 után a magyar el is vette az amerikai adogatását, majd saját szervajátékánál a negyedik meccslabdáját kihasználva 6:4, 7:5-re nyert, s Fritz legyőzésével bejutott az elődöntőbe.
Fucsovics a fináléba kerülésért a harmadik kiemelt, szintén amerikai Frances Tiafoe-val csap össze.
A magyar teniszező a mostani sikerével húsz helyet már biztosan előreugrik a hivatalosan jövő hétfőn frissülő világranglistán, ám Tiafoe esetleges legyőzésével újabb helyeket javíthat.
Fucsovics legutóbb a 2021-es rotterdami kemény pályás versenyen jutott el a legjobb négyig ATP-tornán, akkor egészen a fináléig menetelt. Füves borításon először játszhat elődöntőt a 2021-ben Wimbledonban negyeddöntős magyar.
TENISZ
ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (795 ezer euró, fű)
NEGYEDDÖNTŐ
Fucsovics–Fritz (amerikai, 2.) 6:4, 7:5
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Június 17., szombat
11.00: Fucsovics–Tiafoe (amerikai, 3.)