2024. december 22. (vasárnap) 11:06

Szabálytalan volt a Manchester City gólja

A Real Madrid kedd este 1-1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjében. S könnyen meglehet, hogy az angolok szabálytalan gólja fogja majd eldönteni a döntőbe jutást. Ez fölöttébb igazságtalan lenne a királyi csapatnak, amely ezúttal is jobban játszott, mint ellenfele.

Vinícius Junior szerzett vezetést az első félidő hajrájában, majd térfélcsere után sokat tett a második gólért a hazai csapat. Erre nem került sor, sőt Kevin De Bruyne egy távoli lövéssel egalizált. A beIN Sports szerint azonban nem lett volna szabad megadni a belga középpályás gólját. A katari sportcsatorna egy 3D-s modellt használva arra jutott, hogy a gólt megelőző szituációban kiment a labda teljes terjedelmével a pályáról, hiába kanalazta tovább Bernardo Silva. A találkozó után sokáig vitáztak arról a szakértők, hogy miért nem jelez a játékvezetőnek ugyanúgy, mint amikor a gólvonalon áthalad a labda. A televíziós szakértőként dolgozó korábbi Arsenal-menedzser, Arsene Wenger a mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy a videobírónak felül kellett volna vizsgálnia a gól előtti szituációt.

Még több sport…