2026. július 26. (vasárnap) 17:22

Szoboszlai bekezdett

Vasárnapra virradóra lejátszotta első nyári mérkőzését a Liverpool, a 24 ezres amerikai közönség hat gólt láthatott. Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a „vörösök” 4–2-re legyőzzék a Sunderlandet a nashville-i felkészülési meccsen.Az első félidőben a vörös B csapata játszott, meglepően gyengén. Szoboszlai Dominik – akárcsak Kerkez Milos – a második félidőre állt be csereként, és tíz perce volt a pályán, amikor egy rövid felszabadítás után, a 16-os vonala előtt, kissé balra mellre vette a labdát, majd egy pattanás után jobbal a kapu jobb oldalába zúdította. A gólpassz a 85. percben jött, a Championship-kölcsönidőszakból visszatérő fiatal walesi, Lewis Koumas egy csel után lőtt a kapuba.

„Ez volt az első meccsünk, szóval sok mindenen kell még javítani – értékelt az új liverpooli vezetőedző, Andoni Iraola a klubhonlapnak. – A játékosok kemény edzések után vannak, ez érezhető volt a lábakban, a frissesség hiányzott mindkét csapat játékából. Elég párás volt a levegő, a játéktér kicsit lassú, ez is szerepet játszott abban, hogy nem volt elég intenzív a játékunk, ezzel együtt ez a meccs jó kiindulópont a folytatáshoz.”

A spanyol tréner arról is beszélt, hogy a világbajnoki szereplők közül Alexander Isak, Florian Wirtz és Ryan Gravenberch megérkezett Chicagóba, hétfőn mindhárman edzésbe is állnak.
Amerikai túrájuk során még két mérkőzést játszanak: magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Wrexham, míg vasárnap este a Leeds United lesz az ellenfelük.A nashville-i mérkőzésen magyar származású amerikai bíró fújta a sípot: Robert Vincze a helyi alacsonyabb osztályokban vezet rendszeresen, de áprilisban már MLS-meccsen is volt negyedik játékvezető.

Még több sport…