A horvát Damir Krznar váltotta a menesztett Bartosz Grzelakot a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-nél. A lila-fehérek hétfő reggel hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be a döntést, majd a klub elnöke, Ratatics Péter, és a kinevezett szakember, Krznar is nyilatkozott.
„Olyan edzőt kerestünk és találtunk, aki domináns futballra törekszik, támadásban, labdaszerzésben, védekezésben is. Fontos tulajdonsága még, hogy olyan edző, aki címeket tudott szerezni, abban pedig benne van a győzni akarás és a győzelmi véna is” – mondta Ratatics Péter, aki hozzátette: „A jövő idénynek úgy indulunk neki, hogy a nemzetközi selejtezőkbe odaérjünk.”
„Jó reggelt, mindenkinek” – mondta magyarul Damir Krznar. „Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és részese lehetek egy ilyen nagy történelemmel rendelkező klub építkezésének. Jól ismerem az Újpest múltját, hiszen 1972-ben, az aranykorában születtem. Azt is tudom, hogy a csapat szeretne többet felmutatni, olyan jövőképet tűzött ki maga elé, ami nekem is tetszett, mert ugyanezt a víziót képviselem. Olyan edzőnek tartom magam, akit a küzdelem jellemez. Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit nagyon szeretek, mert azt jelenti, hogy ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, azt pedig csak kemény munkával érhetjük el. És azt megígérhetem, hogy keményen fogunk dolgozni. Láttam a szombati mérkőzést, jó hozzáállást mutattak a srácok, még kétgólos hátrányban sem adták fel. Ezt szeretném továbbvinni. Bízom benne, hogy sikerül összerántani a csapatot”. Krznar 1+1 éves szerződést kötött a IV. kerületiekkel.