Néha már az az érzésem, hogy az AI túl jól ismer. Ami azért érdekes, mert közben meglepően kevés valódi azonosító adatot tud rólam. A lakcímemre nincs szüksége ahhoz, hogy felismerje: egy túl merev szöveget valószínűleg visszaküldök. A TAJ-számom nélkül is megtanulta, hogy ha egy egyszerű feladatra ötlépcsős rendszert épít, jó eséllyel leállítom. És minél többször küldöm vissza ugyanazért, annál ritkábban próbálkozik vele.
De a hosszú közös munkák alatt sok mindent megtudott így is rólam. Hogyan szeretek dolgozni, milyen megoldásokat kedvelek, min szoktam nevetni, vagy hogy egy döntést inkább még egyszer körbejárok, mielőtt véglegesnek tekintem. És hát azt is, hogy az éjszaka közepén mindig van egy-két utolsó kérdés. 😊
Ezekből egy idő után meglepően részletes kép állhat össze. De itt érdemes különválasztani két dolgot: az adatokat és a tulajdonságokat.
Minél több tulajdonságunkat ismeri, annál jobban alkalmazkodhat hozzánk. Ehhez azonban nincs feltétlenül szüksége olyan adatokra, amelyekkel azonosítani lehet bennünket. Nem kell tudnia, hol lakunk ahhoz, hogy felismerje a humorunkat. Nem kell ismernie a születési dátumunkat ahhoz, hogy megtanulja, milyen részletes magyarázatokat szeretünk.
Felhasználóként ezt könnyű úgy megélni, hogy egyre jobban „ismer” minket. De persze ezen a téren sem úgy működik, mint egy barát vagy régi kolléga. A rendelkezésére álló korábbi információkból és beszélgetési mintákból azonban egyre jobban hozzá tudja igazítani a válaszait a mi igényeinkhez. A ChatGPT jelenlegi memóriarendszere például – a beállításoktól, csomagtól és régiótól függően – korábbi beszélgetésekből, fájlokból és más elérhető forrásokból származó releváns információkat is felhasználhat a válaszok személyre szabásához. OpenAI Help Center
Kívülről nézve a végeredmény néha kísértetiesen hasonlít az összeszokásra. Mert bizonyos értelemben tényleg tanuljuk egymást. És ez nagyon sokszor hasznos lehet.
Nem csak azt érdemes elmondani, ami szükséges
Gyakran hallani azt a tanácsot, hogy egy AI-nak csak annyi információt adjunk át, amennyi feltétlenül szükséges a feladat elvégzéséhez. Jól hangzik. Csak éppen nem mindig így működik egy jó együttműködés.
Előfordulhat például, hogy elmondjuk: bevált-e egy korábbi megoldás. Tetszett-e valami, amit ajánlott. Miért választottuk végül az egyik lehetőséget a másik helyett. Ezekre az információkra az adott feladat elvégzéséhez talán egyáltalán nincs szüksége. Később mégis éppen ezek segíthetnek abban, hogy ne induljunk minden alkalommal nulláról.
Nálunk szó szerint a leglátványosabb példa a képek generálása. Már sokszor csak a témát dobom be. És már kapom is azt a képminőséget, azt a képi világot, ami még éppen csak megjelent a szemem előtt. Ő már le is gyártotta.
Nem minden személyes információ érzékeny, és nem minden hasznos információ szükséges.
Ezért a kérdés talán nem az, hogy csak a feltétlenül szükséges dolgokat mondjuk-e el. Inkább az, hogy tudatosan kezeljük, mit szeretnénk átadni, és milyen területekhez adunk neki kulcsot.
Én erre egy nagyon egyszerű módszert használok. Ha bizonytalan vagyok valamiben, azt szoktam végiggondolni, hogy mi lenne, ha ezt egyszer mindenki tudná?Nem csak arra gondolok, hogy zavarna-e. Arra is, hogy árthatna-e nekem bármilyen módon. Vissza lehetne-e élni vele? Okozhatna-e anyagi, munkahelyi, jogi vagy személyes problémát? És ha nem a saját információmról van szó: árthatnék-e vele valaki másnak?
A lelet jöhet. A TAJ-szám maradhat
Egy orvosi lelet erre különösen jó példa. Tegyük fel, hogy kapok egy laboreredményt, tele számokkal, rövidítésekkel és csillagokkal, amelyekről nagyjából annyit tudok, hogy amelyik mellett több csillag van, attól valószínűleg nem leszek vidámabb.
Megkérhetem az AI-t, hogy segítsen eligazodni rajta. Ehhez természetesen látnia kell a lelet tartalmát. Az értékeket, a referencia-tartományokat, esetleg az orvosi megjegyzést. Ezek nélkül nehéz lenne bármit is elmagyaráznia. De a TAJ-számomtól nem fogja jobban érteni a vérképemet, és más azonosító adatomtól sem. Azokat nyugodtan hagyhatom az ajtó másik oldalán.
Maga az egészségügyi információ jogilag különleges védelem alatt álló személyes adat. A GDPR az egészségügyi adatokat a személyes adatok különleges kategóriái közé sorolja. Eur-Lex Ettől azonban még én dönthetek úgy, hogy számomra egy adott egészségügyi információ nem titok, és szeretném megosztani azért, mert segítséget kapok érte. Itt már nekem kell eldöntenem, mit nyerek a megosztásával, és mi történhetne, ha az információ egyszer kikerülne az ellenőrzésem alól.
Nem azért, mert az AI gonosz terveket sző
Itt könnyű lenne átcsúszni a másik végletbe, és elképzelni a mesterséges intelligenciát, amint éjszakánként egy sötét szerverteremben rendszerezi a titkainkat. De a valódi kockázat ennél jóval prózaibb.
Egyetlen internetes szolgáltatás használata sem teljesen kockázatmentes: előfordulhat technikai hiba, illetéktelen hozzáférés, feltört felhasználói fiók vagy adatszivárgás. Ez nem kizárólag a mesterséges intelligencia problémája.
Az AI-nál azonban van egy érdekes plusz: beszélgetünk vele. Egy űrlap előtt általában tudjuk, hogy éppen adatot adunk meg. Egy beszélgetés közben sokkal könnyebb megfeledkezni róla. Mesélünk egy problémáról, hozzáteszünk még egy körülményt, aztán még egyet, mert így jobban érti. Mindegyik önmagában ártalmatlannak tűnhet. Sok apró információból azonban idővel meglehetősen részletes kép állhat össze.
Ez nem pusztán elméleti adatvédelmi kérdés. Az amerikai NIST generatív AI-rendszerekről szóló kockázati profilja külön kitér arra, hogy az ilyen rendszerek akár különböző forrásokból származó információk összekapcsolásával is következtethetnek személyes vagy érzékeny adatokra. NIST Publications
Sokszor tehát nem az a legfontosabb kérdés, hogy „ezt az egy adatot szabad-e megadnom?” Hanem az, hogy milyen képet építek fel magamról összességében, és ezzel rendben vagyok-e.
Ha nem tudod, kérdezd meg
Sokszor dolgozom más rendszerekkel. Amikor elkezdtem rendszeresen használni a mesterséges intelligenciát, én sem tudtam mindig, hol húzzam meg a határt. Volt, hogy mielőtt megosztottam volna valamit, egyszerűen megkérdeztem: Mi a kockázata annak, ha ezt elküldöm neked, vagy ha ebbe a témába mélyebben belemegyünk? Ez ma is működik.
Ha egy dokumentummal kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, még feltöltés előtt elmondhatjuk, milyen típusú anyagról van szó, és megkérdezhetjük az AI-tól, mit lenne érdemes kitakarni vagy eltávolítani belőle. Ahhoz, hogy megoldja a feladatot, legtöbbször nincs szüksége az egész dokumentumra vagy egy teljes képernyőfotóra.
Néha egészen kézenfekvő dolgokra figyelmeztethet, máskor pedig olyat kérhet, aminél nekünk kell felismernünk, hogy nem jó ötlet. Mert nem tévedhetetlen. És főleg nem látja a mi környezetünket. Nem látja, milyen ablak van nyitva a képernyőnkön éppen akkor, amikor esetleg képernyőfotót kér. Lehet ott a háttérben olyan információ, ami már nekünk érzékeny adatnak számít. És elvileg nem ismeri a munkahelyünk belső szabályait sem – hacsak korábban nem meséltük már el neki. 😊
Nem tudhat minden titoktartási kötelezettségünkről. Valamint azt sem feltétlenül tudja eldönteni helyettünk, hogy számunkra személyesen mi fér bele. Segíthet végiggondolni a döntést. De a döntés továbbra is a miénk.
Nemcsak adatokról döntünk
Egyre több AI-rendszer képes fájlokat kezelni, más szolgáltatásokhoz kapcsolódni, információkat keresni, dokumentumokkal dolgozni vagy különböző műveleteket elvégezni. Vagyis már nemcsak azt döntjük el, mit mondunk el neki. Azt is, hová engedjük be.
Más dolog beszélgetni vele. Más megmutatni egy fájlt. Más hozzáférést adni egy dokumentumtárhoz vagy levelezéshez. És megint más megengedni, hogy valamilyen műveletet is elvégezzen helyettünk.
Minél többet engedünk neki, annál fontosabb tudnunk, pontosan mihez kapott hozzáférést, és mit tehet vele. Egy dolog megmutatni neki egy dokumentumot, és egészen más megengedni, hogy át is írja. Egy hiba következménye pedig már attól is függ, hány ajtóhoz adtunk neki kulcsot.
Van olyan ajtó, amelyen nyugodtan beengedhetjük. Van, amelyiken csak akkor, ha éppen dolgunk van odabent. És lehet olyan is, amelyikhez soha nem kaphat kulcsot. Nem azért, mert rosszat feltételezünk róla. Egyszerűen nincs ott dolga.
Néha attól lesz jobb, hogy többet tud
A mi felelősségünk, hogy az AI-t helyesen használjuk. Az előző rész autós hasonlatával élve: ha a gyerekünknek csak kismotorra van jogosítványa, nincs szüksége kocsikulcsra…
De az AI sokszor éppen attól válik igazán hasznossá, hogy nem kezeljük minden alkalommal teljesen idegenként. Tudja, hogyan dolgozunk, mit szeretünk, mit próbáltunk már, mi vált be és mi nem. Olyan információ is fontos kapaszkodóvá válhat később, amelyről a megosztás pillanatában még mi sem gondoltuk, hogy valaha jelentősége lesz. Ha mindent elzárunk előle, ennek az előnyét elveszítjük.
Ha viszont minden kulcsot odaadunk neki, olyan ajtókat is kinyithatunk, amelyeket nem akartunk, vagy amelyek kinyitása biztonsági kockázatot jelenthet. A kettő között pedig nincs egyetlen vonal, amely minden embernél ugyanott húzódik.
Nagyon régóta dolgozom együtt egy AI-val, sokféle projekten. Néha, amikor már órák óta együtt küzdünk valamivel, beszélgetünk is erről-arról. Egyre jobban ismer. De vannak ajtók, amelyeknek a kulcsai továbbra is nálam vannak.
És amikor valamelyik ajtót becsukom az orra előtt, attól nem sértődik meg. Legfeljebb ott marad a mappájával, és úgy tesz, mintha rettentően sok dolga lenne. 😊
