A repülőútra készülők számára számos esetben kedvezőbbek lehetnek a hagyományos utasbiztosítások feltételei, mint amit a fapados légitársaságok kínálnak – közölte az MTI-vel hétfőn a CoverMe digitális biztosítási platform.
Elemzésük szerint az utazási szokásoktól és az igényektől függ, melyik biztosítással jár jobban a repülővel utazó ügyfél, de a klasszikus utasbiztosítók ajánlata szélesebb. Többek között kiemelt fedezetet nyújtó csomagokat és kiegészítő biztosításokat is kínálnak, tehát több kockázatra terjednek ki, mint a fapadosok termékei. Emiatt persze körülményesebb lehet a kiválasztásuk, de betegség, baleset vagy nagyobb értékek elvesztése esetén előnyösebbek, mint a fapadosok megoldásai.
A közlemény kiemelte a sportolókat és az időseket azok közül, akik jobban járhatnak a hagyományos utasbiztosításokkal, hiszen ezek drága felszerelésekre is kiterjeszthetők, a fapados légitársaságoknál pedig jóval alacsonyabb az az életkor, amíg még lehet orvosi költségekre biztosítást kötni. A klasszikus utasbiztosítások továbbá a személyes vagyontárgyak után is fizethetnek, például akkor is, ha ellopnak valamit az utazótól a strandon.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a fapadosok biztosításait könnyebb megkötni, feltételeik pedig kifejezetten a repülőutakhoz igazodnak. Kiterjednek többek között járattörlésre, késésre, útlemondásra, és bár a fedezetük általában szűkösebb, a klasszikus utasbiztosítások többségével szemben készpénzt is fedezhetnek. A fapados légitársaságok biztosításai néhány kattintással megköthetők, a biztosítási díj pedig szintén egyszerűen, a repülőjeggyel együtt fizetendő – olvasható a közleményben.
A CoverMe a széles kínálat miatt azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a biztosítási lehetőségekről. A fapadosok ajánlata jó lehet azoknak, akik csak általános fedezetet keresnek, viszont aki hosszabb időre utazik, annak mindenképp érdemes időt szánnia a klasszikus utasbiztosítások termékismertetőire. A legjobb lehetőség kiválasztásával és az online biztosításkötéssel ráadásul jelentős, akár 20 százalékos kedvezmény is elérhető – tették hozzá.