Legutóbbi, teltházas koncertje után most jóval nagyobb helyszínen tér vissza Budapestre a Skillet: május 8-án a Barba Negrában mutatják be Dominion című új nagylemezüket, az Eva Under Fire és a Like A Storm társaságában.
Az 1996 óta működő Skillet friss lemeze, a Dominion már a tizenegyedik a sorban. Az amerikai Tennessee államból indult zenekar egyike a 21. század legsikeresebb előadóinak: több mit 12 millió lemezt adtak el, nem egy albumjuk többszörös platinalemez státuszig jutott. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra, és az Egyesült Államokban népszerű streaming szolgáltató, a Pandora „milliárdos klubjának” (Billionaires Club) is a tagjai, azaz több mint egymilliárd alkalommal hallgatták meg a dalaikat ezen a felületen. Az áttörést meghozó daluk, a Monster egyébként világszerte már több mint 3 milliárd meghallgatásnál jár.
A John Cooper énekes, Korey Cooper gitáros / billentyűs, Jen Ledger dobos és Seth Morrison szólógitáros alkotta zenekar új nagylemeze ugyanúgy egyfajta kitörésre tüzeli a hallgatót, mint annyi más művészeti alkotás, de ez valahogy mégis más irányt ajánl: „Én ezt pozitív lázadásnak nevezem – magyarázta John. – Ez a lázadás az olyan belső indíttatású hatások ellen irányul, mint a félelem vagy a szorongás. Ez egyben egy kiállás az olyan külső behatásokkal szemben is, amik azt szeretnék elérni, hogy más legyél, mint aki valójában vagy. Ez a lemez az életünkben jelen lévő szabadság ünneplése, és egy felhívás arra, hogy álljunk ki amellett, amiben hiszünk, és ne hagyjuk magunkat elhallgattatni. Ez talán népszerűtlen álláspont bizonyos körökben, de szerintünk nincs ennél erősebben rock’n’roll hozzáállás.” A Dominion dalai a youtube-on is elérhetők, a Surviving The Game klipje pedig itt látható:
A turnén érkezik a Detroitból indult Eva Under Fire is. A 2015-ben a klasszikus underground rockszcénából indult, de aztán hamar népszerűvé váló csapat Love, Drugs & Misery című friss lemeze a Deftones-tól a Journey-ig terjedő hatásokat mutat. Az Eva Marie vezette együttes Unstoppable című klipje itt látható:
A turné másik fellépője a Like A Storm: az Új-Zélandról indult alternatív metal / rock zenekar jelenleg Las Vegasban működik, és egyik védjegyük, hogy az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszerét, a didzseridút is megszólaltatják dalaikban. Okura című friss lemezükről a F@ME itt hallgatható meg:



