2026. október 13. (kedd) 07:36

A hatóság szerint indokolatlanok voltak az édesanya félelmei

A meggyilkolt kamaszlányok édesanyja, Lipták Zsuzsanna többször is feljelentette volt férjét a gyilkosságokat megelőzően, de a hatóságok nem foglalkoztak vele. – írta az index.hu.

„Halommal” vannak feljelentések arról, hogy fél a férjétől, és a férfi veszélyezteti a gyerekeket. Távoltartási végzést mégsem kapott, „a hatóságok mindenről azt gondolták, hogy indokolatlan” – mondta az RTL-nek Lipták Zsuzsanna, akinek kamaszlányait tavaly májusban álmukban ölte meg az apjuk, amikor láthatáson voltak nála. A férfi egyszer elvitte az egyik lányt és hat hétig nem is vitte vissza. 
„Utánamentem, többször is rendőrt hívtam, de mivel kicsavarta korábban a kezemből a házkulcsokat – hiába kértem a hatóságoktól, sőt még a bíróságon is említettem ezeket, soha nem kaptam vissza okiratokat, papírokat, hivatalos iratokat sem, amiket szintén elvitt a férjem –, nem tudtam bejutni az aszódi ingatlanba. Hiába mondtam, hogy tulajdonos vagyok. Ő be tudott jutni az enyémbe, én rendőrt hívtam, és nem tudtam bejutni az aszódi ingatlanba a lányomért” – tette hozzá. A rendőrség csak annyit reagált a történtekre, hogy oldja meg.

A lányok azt mondták, hogy apa furcsán viselkedik, olyanokat mond, hogy a lányaim csak vendégek nála, és igazából nem is a gyerekei. Azt mondta az apjuk, hogy fel fogja kötni magát – mondta az édesanya.

Még több AKTUÁLIS…