A TV2-n egyszer már megbukott a Voice, az RTL viszont annyival jobb csatorna, hogy most sikeresen startoltak Curtis, Manuel, Miklósa Erika és Trokán Nóra zsűrivel. A legszigorúbb kritikusok is kénytelenek elismerni, hogy az első forduló fölöttébb szórakoztató volt és az énekesek sem NBII-esek voltak.
A zsűrinek kulcsszerepe van, hiszen hang alapján választanak és így utólag néha kénytelenek bevallani, hogy ez sem mindig döntő. S gyenge poénok helyett ezúttal kellemes meglepetés, hogy Manuel és Curtis nagyon is szórakoztatóak, Miklósa pedig egyáltalán nem modoros, sőt nagyon is helyén van a szíve. Trokán Nóra viszont nem találja a helyét, feleslegesen sírdogál és túlságosan érzelgős.
A műsor szerkesztői ezúttal nem játszottak a nézők idegeivel, rossz hangú énekest nem választottak be. Két jó figurát láthattunk, akik persze énekelni is tudnak, mint Jaber, a kuvaiti-magyar rapper és a 18 éves operaénekes srác. A kuvaiti azt állította, hogy mind a négy zsűritag legenda és végül Curtist választotta.Az operaénekesnek készülő fiú természetesen Miklósa Erikát választotta, de Curtist és Manuelt is lenyűgözte, amikor Korda egyik újkori sikerszámát, a Reptért énekelte saját verzióban. Miklósa vele énekelt és a végén rendesen megölelgette, vagyis volt itt hangulat. reméljük, még lesz is.



