Vinnie Moore a shred gitározás, azaz a gyors és nagy hangterjedelmű, virtuóz futamokra épülő játékstílus egyik első képviselője, aki eddigi pályafutása során 10 szólólemezt készített, és a legendás UFO zenekar hat nagylemezén és élő DVD-jén is közreműködött. Emellett tagja volt Alice Cooper zenekarának, és számos vendégzenészi szerepet is elvállalt, sőt még a Pepsinek is készített reklámzenét. Ez a jó 30 éves felvétel visszarepít minket Vinnie pályafutásának elejére:
A több száz koncertnyi rutinnal rendelkező zenész most Double Exposure címen adott ki új lemezt. A lemezen több énekes: Ed Terry, Keith Slack, Mike DiMeo és Brian Stephenson is közreműködött, és így ez lett Vinnie első olyan szólólemeze, amely nem kizárólag instrumentális dalokból áll. A kiadott kedvcsináló videót itt láthatjuk:
– Volt már néhány ötletem, amit eredetileg egy 5-6 dalos EP-re szerettem volna rögzíteni. Az előkészületek során, a One Day gitározása alatt a fejemben egyszer csak vokálokat kezdtem hallani, és magam is énekelni kezdtem. Így jött az ötlet, hogy ez a dal jobban hangzana egy énekes bevonásával – vallja Vinni.
A lemezt Vinnie szeptember 26-án Budapesten, az Analog Music Hallban is bemutatja. Most először egy énekes, Titta Tani (Goblin) is csatlakozik a turnéhoz, Emiliano Tessitore ritmusgitáros, Francesco Caporaletti basszeros és Roberto Pirami dobos mellett.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában és a www.tixa.hu oldalon.



