Lengyelországban most az folyamat zajlik, amitől a magyar ellenzék is tartott, hogy ha egyszer hatalomra kerül, akkor mennyire nehéz lesz gúzsba kötve kormányozni és leépíteni a Fidesz-KDNP által felejtett autoriter hatalmat. Nos, a magyar ellenzék egyelőre a közelébe sem jutott a kormányváltásnak, így nincs efféle problémája, ellenben most tanulhat a Tusk kormánytól, illetve a lengyel példától, hogyan képes megbirkózni a Jarosław Kaczyński-féle rendszerrel.
Polgárháborúsnak kikiáltott indulatok forrnak Lengyelországban, a társadalom egyik felében pedig minimum rendszerváltó a hangulat. A másikban, abban, amit a jobboldali pártszövetség ural, diktatúráról és példátlan önkényről beszélnek.
Mateusz Morawiecki exminiszterelnök azt mondta a csütörtöki jobboldali tüntetésen Varsóban: Lengyelország a választási ígéretekkel szemben nem Európa, hanem Belarusz felé tart. Ugyanitt Jarosław Kaczyński, a lengyel jobboldal vezetője arról beszélt, hogy „ez nem lengyel hatalom, visszatért a német imperializmus”. A tömeg lelkes „Adolf Tusk, Berlinbe, Berlinbe” skandálással válaszolt.
Tusk lenémetezése, lehazaárulózása és nácizása régi nóta, ez volt az egyik naponta visszhangzott szlogen a jobboldal választási kampányában és a PiS által elfoglalt köztévében is. A csütörtöki tüntetést – a szervezők szerint 200 ezren, a varsói városháza szerint 35 ezren vettek részt rajta, jelentős részben a PiS által vidékről felbuszoztatott keménymag – eredetileg a propagandaeszközzé silányított TVP-vel szembeni kormányzati hadjárat ellen hirdették meg, de bővült a tematika.
Miután a rendőrség hétfőn az elnöki palotában letartóztatott két PiS-es politikust – egyikük belügyminiszter is volt –, akiket hatalommal való visszaélés miatt ítéltek jogerősen letöltendőre, ők lettek a jobboldal mártírjai. 1989 óta ők az első politikai foglyok, a Tusk-koalíció szemérmetlen politikai bosszújának áldozatai, mondják, kiszabadításuk most a legégetőbb követelése a jobboldalnak.