A félbetört ceruza

Amikor május közepén Berlint jártam egy hétig, néha leültem kávézni és ilyenkor jegyzeteltem is, egy pappíros mindig volt nálam, csak a toll nem fért a zsebembe. Kérdeztem Géza barátomat, aki már húsz éve a művészeti piacon visz egy standot, s így fölöttébb praktikus ember, hogy nincs-e egy mini tolla. Nem gondolkodott, fogott egy ceruzát, félbetörte, a végét körbetekerte ragasztón szalaggal, majd kihegyezte.És rögtön arra gondoltam, hogy így kéne működnie a világnak is. Mert hát minden bajra volna valami megoldás, ha megfelelő emberek ülnének a megfelelő helyen.
Vajon meddig húzza még a háborút Putyin, miközben már Kijevet és Moszkvát is lövik? Még elfoglal néhány falut, miközben az anyaországban nem élnek túl jól az átlagemberek. A háborúra elpazarolta a birodalom hatalmas tartalékát, ha azt a jólétre költötték volna, mindenki boldogabb lenne.
A háborúk miatt ismét érdemes fegyvert gyártani, az európai országok többsége már is fegyverkezik, hiszen fenyegetőnek érzik a jövőt, s nem érnek rá, meg pénzük sem marad a a természettel, a klímával törődni. Amerikában még rosszabb a helyzet, Trump még magát a klímaváltozást is tagadja.Nálunk sem törődnek a lassan elsivatagosodó Alfölddel, a kiszáradó Velence tóval, meg a víztározókkal, pedig az egyre ritkábban lehulló csapadékot meg kellene fogni.
Lassan eluralkodik a káosz a bolygón, rossz emberek vannak rossz helyen, a demokrácia sántít, mert hát a nép sem mindig bölcsen dönt. Rombolni pedig nemcsak a háborúkban lehet, megy az a dolgos magyar hétköznapokban is, csak nehogy jövőre egyszer polgárháborúra ébredjünk.