Oslóban negyven éve jártam, s csak a Múzeum szigetre és a Vigeland parkra emlékszem. Heyerdahlt ma már kevesen ismerik, hogy egy papiruszhajóval áthajózott az óceánon s a norvégok nagy szobrászáról, Vigelandról, akinek 200 alkotása áll a róla elnevezett parkban sem írnak a bulvár lapok.És bár mindkettő ma is a norvég főváros nevezetessége, most inkább az Operaház, a Vároháza és az új negyed, a Stranden sétány, a végén az Astrup Fearnley Múzeummal varázsolt el. És ez csak egy séta, a belváros nem túl nagy, csak a Királyi Palota van néhány villamos megállónyira.Idegenvezető nélkül is könnyen elboldogul a turista, aki a neten tájékozódik, útikönyvet csak a magamfajta régi motorosok használnak.
Hajdan vonaton mentünk Svédországból Oslóba, most Budapestről egy norvég fapados két és fél óra alatt repített el. Kicsit megijedtem, amikor olvastam, hogy 49 kilométerre van a belvárostól a reptér, de aztán kellemes meglepetésre, egy expressz 19 perc alatt a Központi pályaudvaron volt. És az maga a belváros, az Operaház is ott van mellette. A drágaság nem lepett meg, bár ritkán iszom 5 ezer forintért sört vagy egy pohár bort. A boltokban viszont mindmáig nem lehet szeszt venni, a speciális üzlet viszont Pünkösd lévén nem nyitott ki, így az esti borozásnak lőttek, pedig a szállodának még terasza is volt.A norvégok nagyon udvariasak és kedvesek, s nem tűnt el a skandináv jóindulat, hogy megbíznak a másikban. Amikor Drabaknál felszálltunk egy kompra, hogy visszajöjjünk Oslóba, a hajós segített feltenni az appot, de nem várta meg, míg végzünk, így azt sem tudhatta, hogy tényleg kifizettük-e az út árát. Ez itthon, de Németországban, Olaszországban, Ausztriában sem fordulhatott volna elő. Nagyon megirigyeltem tőlük, hogy a partmentén kis szauna házak állnak, meg kajakok.A Lánchídnál mindezt nehéz elképzelni.És négy nap alatt csak néhány benzines autót láttam, a közlekedésnek nincs is zaja. a levegő meg olyan tiszta, mint 60 éve lehetett Budapesté.
Meglepődtem, hogy alig van halas étterem, miközben még a japánoknak is a norvégok szállítják a halat a szusihoz. A szállodai vacsora menüből is kifelejtették a halat, csak egyszer volt lazac. Amikor reklamáltam, azt mondta az étterem vezetője, hogy nem mindenki szereti a halat. Nos, az afféle magyarázat volt, mint amikor Hurgadában reklamáltunk, s ott meg azzal védekeztek, hogy azért nincs hal, mert összevesztek a szállítóval. Igaz, a reggelihez Oslóban mindig kitettek lazacot, pácolt heringet és paradicsomos makrélát, amelyek nagyon frissek és nagyon finomak voltak. Nagy szerencsénkre a fjordi túrán mutatta az idegenvezető hölgy, hogy a kikötőtől másfél kilométerre van a halászati központ, ahonnan az éttermeket is ellátják. És eszembe jutott, hogy ilyen helyeken mindig van egy kis büfé, ahol az ott dolgozók ebédelhetnek. Másnap kigyalogoltunk és körbejártuk a központot, míg valóban találtunk egy kis büfét, ahol hordókban állt a kagyló, a shrimp, a falon sonkák lógtak és a szakállas tulaj megfőzött nekünk egy kis zsák kagylót, s még a leve is isteni volt.
