Mottó: „Itt állok, másként nem tehetek.”
Luther Márton
Gyönyörű napsütéses reggel volt. A kertvárosi buszmegállóban hat férfi várakozott. Környéken lakó szomszédok, akik busszal mentek a városba. Nem unatkoztak, a szokásos reggeli vita témái, az országban megszokott politikai témakörök voltak, (migránsok, Pride, agrárhelyzet, jobboldal-baloldal). A szomszédságra való tekintettel a vita hangneme az elvviselhető kategóriába tartozott, de a folyamatos érvek, ellenérvek szenvedélyes felsorolása azért adott egy hangulatot. Már a reggel iszonyú meleg volt.
Dorina ezen a napon elkésett. Késésének egyszerű oka volt, délutáni fontos randevúja elött a szokottnál többet sminkelt-pepecselt a fürdőszobában, és mivel a randevú akár jól is végződhetett, pár napja vásárolt olasz fehérneműjét igazgatta magára. Nem sietett, a megbeszélés szerint ezen a napon a kertészetben csak adminisztrációs feladatai voltak (növények, növényvédőszerek, kerti kiegészítők rendelése).
Legnagyobb meglepetésére, az egyébként barátságos, segítőkész főkertész idegesen fogadta. „Ma ellenőrzik a 14-es körzet parkosítását, szerződés szerint kész kell lennünk vele.”
„Villámgyorsan öltözz át, már előkészítettem neked egy láda hortenziát. A buszmegállóval szembeni járdán a szegély mögé kell ültetni, a talaj elő van készítve. Figyelj, hogy mutatós legyen. Siess, ki tudja mikor jönnek ellenőrizni.”
Dorina magában dohogva, kapkodva kezdte az átöltözést. Az iszonyú melegben a csoda fehérnemű biztosan átnedvesedik, veszít a vonzásából. „Nem érdekel rántotta meg a vállát „más nők is járnak melltartó és bugyi nélkül ilyen fullasztó hőségben.” Felkapta rövid sötétkék munkaköpenyét, és derekára csatolta a lengyel tapadós divatövet, ami akár egy felszerelt mobiltelefont is meg tudott tartani.
A nagy igyekezetben nem vette észre, hogy köpenyének hátsó bal fele kitapadt az övhöz. Fogta a kosarat és indult dolgozni. A járdaszél belső szegélyén áthajolva, a puha földbe ültette a palántákat.
Minden lehajlásnál, a feltapadt köpeny miatt vonzó nőiségének kétségtelen bizonyítéka, a „társasági hasznos rés”, teljes egészében látótérbe került, amit az ültetésre figyelve nem vett észre.
A buszmegállóban a vita azonnal megszűnt. Hat mohó sapiens tágra meredt szemmel itta a látványt. Időnként nyeltek egyet. De nem azért magyar a magyar, hogy ne találjon bármiben kifogásolni valót, így a harmadik lehajlás után a 65 év körüli Vendel bácsi, korosztályának – országosan elterjedt, az élet lényegét magába foglaló – kedvenc versét idézte:
„DIGITÁLIS PEMPŐ, KOPASZ P.NA NEM KŐ!”
A téma komolysága a vita azonnali – előbbieknél sokkal hevesebb – fellángolását eredményezte. Egymás szavába vágva hangzottak el szenvedélyes érvek és ellenérvek, vigyázva, hogy a másik járdán folyó kertészeti tevékenység nehogy megszakadjon.
A hangzavarban lassan a fiatalabb férfiak álláspontja uralkodott el: „Na, azért nem rossz, az úgysem, ma már olyan borotvák vannak…”. Az öregek kezdeti ellenállása után „legközelebb alsó afro frizurát csinálnak…”, lassan konszenzus alakult ki, „Igaz, igaz, de azért régen…” A látványt nézve az egyetértés egyre érthetőbbé vált.
Megjött a busz. Némi hezitálás után mind a hatan felszálltak. Gondolatokkal eltelve ültek az ülésekre. Három perc csendes utazás után az elöl ülő Vendel bácsi hátrafordult és a fiatalként hangadó Csabának a következő örök tanulságot mondta:
„AZ ÉLET TÖBBET ÉR, MINT A POLITIKA”
Aztán csak nézték a környéket a busz ablakából. Megnyugodtak.
Vannak még maradandó értékek…
