Szeptember 12-én pénteken nem vették fel a munkát a takarítók az SK komáromi akkugyárában, és a következő napokon sem jelentek meg, a gyárat, és annak vécéit így több napon keresztül senki nem takarította – tudta meg a Telex. A vécék néhány nap alatt használhatatlan állapotba kerültek, ami miatt többen be sem akartak menni dolgozni, de elmondásuk szerint a főnökeiktől nem kaptak engedélyt a távolmaradásra.
Az SK komáromi gyáraiban több mint ezren dolgoznak, az üzemeket a koronavírus-járvány idején több tízmilliárd forint állami támogatással építették fel. A cég eladásai az elmúlt másfél évben csökkenő pályára álltak, ami miatt sokakat le kellett építeniük, nemrég pedig éppen azt jelentették be, hogy az első komáromi gyárukat gyakorlatilag kiürítik, miközben a második komáromi üzemben felfuttatják a termelést.

