Újra elkísérte egy munkanapjára a miniszterelnököt a TV2 műsorvezetője. A „Napló exkluzív – egy sűrű nap Marsi Anikóval” című videót Orbán Viktor is megosztotta a Facebook-oldalán. Miért is ne, hiszen Marsi hosszan dicsérte, ajnározta a miniszterelnököt, aki szerinte „nem fröcsög, nem gúnyolódik, nem őrjöng, sosem használ kábítószereket, öt gyereke és hat unokája van, és negyven éve házasságban él.”
Marsi már hajnalban a háza előtt várta Orbánt, aki ezután a miniszterelnöki fekete kisbusszal magával vitte a műsorvezetőt a Karmelitába.„Helló, Tóni. Talpon? SMS-eket kaptam, az éjjel valami történt”– intézkedett a kisbuszból Orbán, majd arra kérte a minisztert, nézzen utána, milyen jogi lépéseket tehet.
Beérve a Karmelitába a kormányfő megmutatta azt a szűk vaságyat, amin az elmondása szerint néha a munkahelyén alszik, valamint a polcon lévő piros MAGA sapkát („Trump elnök úr saját aláírásával”) és a magyar válogatott fiatal középpályása, Tóth Alex 27-es mezét.Hasonló vaságyon utoljára Ferencz József aludt, de az ő birodalma kicsit tovább maradt fenn.
Képünkön „Amikor Anikó beájul” című Városi Kurir által közölt gúnyos fotó látható, akik szerint újságírás helyett Marsi szégyentelenül kampányol.

