2026. április 06. (hétfő) 19:23

Hol volt a NAV?

Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott Horváth Lóránt, az ukrán pénzszállítók ügyvédje, ahol új részletek derültek ki a március eleji rajtaütésről, amikor símaszkban, bilincsben állították elő az ukrán pénzszállítókat. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben.A pénzszállítók ügyével nemrég a Guardian is foglalkozott: a brit lap akkor ukrán nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva írt róla, hogy az egyik pénzszállítónak a beleegyezése nélkül injekciót adtak a magyar hatóságok.

Levetítettek egy videót, amelyen ez a pénzszállító, Hennagyij Kuznyecov, az ukrán Oscsadbank dolgozója beszélt – ő volt a szállítmány parancsnoka, aki kísérte a bank személyzetét. Ő többek között elmondta, hogy cukorbeteg, ami miatt volt is nála gyógyszer, de azt nem adták át neki, miközben társaival együtt a letartóztatás pillanatától, 29 órán keresztül volt megbilincselve. Ehelyett a magyar hatóságok ismeretlen eredetű injekciót adtak be neki, ami után életveszélyes állapotba került. Két orvosi vizsgálat is kimutatta, hogy idegen anyag került a szervezetébe az injekcióval, de azt mondták, egyelőre még nem közölhetik, hogy pontosan mire jutott ez a vizsgálat. Ukrajnában az ügyben büntetőeljárás zajlik.

A márciusi szállításkor nem volt betervezve megállás Magyarországon, azonban a magyar hatóságok előzetesen kaptak dokumentumokat arról, hogy mikor fog itt tartózkodni az Oscsadbank csapata. Beszámolója szerint az alacskai pihenőhelynél egy rendőrautó villogóval megelőzte őket, és megállította a két furgont, majd a rendőr kérésére először Kuznyecov egyedül szállt ki az autóból. Az egyetlen kérdés, amit kapott, az volt, hogy „Hol vannak a fegyverek?”. Ők erre mondták, hogy nincs fegyverük. Azt is mondta, az akció alatt a pénzszállítók nem értették, milyen probléma merült fel a szállítmánnyal kapcsolatban – ha ezt megkérdezték volna, a magyar hatóságok azonnal választ kaptak volna minden hivatalos kérdésre.

Horváth Lóránt, a pénzszállítók ügyvédje szerint minden jel arra utal, hogy a helyszíni intézkedéskor a jegyzőkönyv ellenére nem volt jelen a NAV, csak a TEK fegyveresei, akik fegyvereiket rájuk fogva egymásnak ellentmondó instrukciókat kiabáltak az ukránoknak. „Teljes volt a káosz” – mondta. Erre utalnak a rajtaütésről készült felvételek is, amelyeken csak a TEK emberei látszódnak. A NAV egyébként később indította az eljárást az ügyben: pénzmosás gyanújával, ismeretlen tettes ellen.

A pénzszállító szerint a kihallgatása előtt kapta meg az ismeretlen eredetű injekciót, a kihallgatás közben rosszul lett, ami miatt kórházba vitték, mivel életveszélyes állapotba került. Őt később a kórteremből, mentőautóval szállították az ukrán határhoz. A papírjaikat egyszerűen a zsebükbe tették, majd átkísérték őket Ukrajna területére, számolt be a történtekről a pénzszállító.
A Fővárosi Főügyészség felügyeleti joggal bír a nyomozás kezdeti szakaszában, ezért az ukránok ügyvédje tájékoztatást kért az ügyészségtől az eljárással kapcsolatban. Ezen kívül a Fővárosi Törvényszékre keresetlevelet nyújtottak be a kiutasítás ellen, de egyelőre sehonnan nem jött még reakció.

Még több AKTUÁLIS…