2026. május 02. (szombat) 09:47

Delhusa Gjon perel, pedig ő parkolt tilosban

Delhusa Gjon másfél millió forintos sérelemdíjat követel az újbudai alpolgármestertől, Kreitler-Sas Mátétól, aki nyilvánosságra hozta a szabálytalan parkolását. Az énekes idén januárban perre vitte az ügyet, a bíróság azonban elutasította az időközben két és fél millióra emelkedő sérelemdíj, illetve személyiségi jog megsértése ügyében beadott keresetét.
Az 50 oldalas keresetben Delhusa, illetve utóbbi jogi képviselője nemcsak 2,5 millió forintot és annak kamatait, de sajnálkozó bocsánatkérést is követel, illetve azt, hogy Kreitler-Sas Máté távolítsa el a videófelvételt, amin a heteken keresztül a kerületben szabálytalanul parkoló énekes szerepel, aki – amikor a közterület-felügyelők meg akarták büntetni – eredetinek tűnő rendőrigazolványokat felmutatva próbálta megúszni a dolgot. Az énekes a periratban azzal érvel, hogy az alpolgármester az engedélye nélkül készített róla felvételt, melynek közzététele komoly károkat okozott neki nemcsak anyagilag, de a megítélése terén is.

Ám mivel nemcsak az alpolgármestert, hanem egy internetes oldalt és egy tévécsatornát is beperelt ugyanebben a keresetben, a bíróság „nem megengedett pertársaság” miatt elutasította a beadványát.”Természetesen megyünk tovább. Már be is adtam a keresetet, és harcolok tovább az igazamért.”

Az alpolgármester türelmes. „Mivel Delhusa Gjon az első pillanattól kezdve úgy áll az egész ügyhöz, hogy ő van felháborodva, miközben ő az, aki szabálytalanul parkolt nem egyszer, nem kétszer, hanem rendszeresen, megkárosítva ezzel az újbudaiakat, így számítottam arra, hogy nemsokára újabb keresetlevelet kapok, és folytatódik az ügy. De továbbra is csak azt tudom mondani, hogy állok elébe, és a bíróságon találkozunk. Én meg vagyok győződve arról, hogy nincs igaza, és remélem, hogy a bíróság is kimondja ezt.”

Még több bulvár…