Mottó: „A legkisebb jó és elnyeri méltó jutalmát.”
Joubert
A múltnak vannak olyan történései, amelyet sokáig tart feldolgozni. Ezekről ritkán, – és főleg csak nagyon soká – szokott beszélni az ember. Az élethez idő kell.
58 éve történt. Negyedéves medikusok voltunk, és eljött a gyógyszertan ideje. A gyógyszertan az orvos egyetem legnehezebb tantárgyai közé tartozott, iszonyú adattömeg, hatásismeret, gyógyszernév özön. Féltünk is tőle.
Az Egyetem Gyógyszertani Intézete világhírű volt. Nemcsak a rendkívül komoly nemzetközi respektussal rendelkező tanszékvezető professzor, hanem közvetlen munkatársai is irigylésre méltó szakmai kvalitást képviseltek. Két helyetteséből is akadémikus lett, – az egyik az Akadémia Elnöki tisztségét is viselte, a másik is jelentős társadalmi pozíciót ért el. Az elméleti szigorlatoztatást akkoriban legnagyobb részt ők végezték.
A csoport fiatal, magabiztos, szerénységgel nem vádolható tanársegédet kapott gyakorlatvezetőnek. Nevezzük Xavérnak. Akkoriban egy tanársegédnek jelentős hatalma volt a medikusok felett. Bratyizásról szól sem volt. Az egyébként vidám hangulatú csoport csendes érdeklődéssel jött az első gyakorlatra. Érdekes volt, Xavér jó gyakorlatot tartott. Az egyébként nagyon együtt levő társaság csoport vezetője, – nevezzük Bobónak – magas, nőies testalkatú, széparcú rendkívül okos és intelligens lány volt. Magában hordozta a női nem egy ritka erényét, – rendkívül szelíd természetét – valószínűleg három fiú testvére ellátása során nyerte. Figyelmes, jó szándékú lány volt, mindenki kedvelte.
A csoport egyik tagja J. Józsi barátom volt, sülve-főve együtt voltunk. Az élet dolgaira hasonló szemlélettel tekintettünk, bármin tudtunk röhögni. Mindketten sportoltunk. Ő kajakozott, én kézilabdáztam. Én meglátogattam őt, csepeli edzőtáborukban, ő meglátogatott engem Tatán. Gyuri Bácsinak hívott engem, én Józsibózsinak őt. A Baross utcában lakott egy bérház első emeletén, aranyos nagymamájától gyakran kaptam finom krumplifőzeléket.
Az ötödik, hatodik gyakorlatnál tarthattunk, amikor Józsival valami miatt, az utolsó percben érkeztünk meg az intézetbe, a gyakorlatra. Felszaladtunk a gyakorlati teremhez, amikor meglepődve láttuk, hogy a terem előtt a lépcsőház sarkában Bobó, arcát tenyerébe hajtva hüppögve szipog, majdnem sír. Mi van? Kérdeztük ijedten. Nem válaszolt. Ismételt kérdésünkre nagy nehezen elmondta, hogy Xavér nem hagyja békén. „Állandóan nyomúl, simogat, sugdos, fogdos.” Józsival egymásra néztünk, aztán egyszerre mondtuk neki: Nyugi, elintézzük. Ettől picit megijedt, de a szipogás abbamaradt. A gyakorlat szünetében megegyeztünk a további teendőkről Józsibózsival. Neki volt még egy praktikus kérdése: Nem lehet, hogy Bobónak azért tetszik Xavér és ez a szipogás csak olyan női dolog? Határozottan válaszoltam: Nem, Bobó nem ez a fajta, és akkor nem panaszkodna nekünk. Egyébként is egy nőnek joga van eldönteni, hogy ki simogathatja. Egyetértettünk.
A gyakorlat végén jeleztük Xavér Tanársegéd Úrnak, hogy szeretnénk vele beszélni. Leültetett bennünket, azt hitte, hogy valami könnyítést fogunk kérni. Elsőnek Józsi szólalt meg: „Csak azt szeretnénk mondani tisztelettel, hogy van egy olyan közmondás, ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel.” Xavér nem értette. Bobóról van szó mondtam. Xavér azonnal megértette, düh villant a szemében, de én szelíden folytattam: Kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy akarata ellenére túlzott figyelemmel tünteti ki Tanársegéd Úr! Xavér nagyon okos volt, ezt is azonnal értette. „Majd átgondolom”, bocsátott el bennünket.
A dolog többé nem került szóba, Bobó pedig hálásan nézett ránk, a csoport is értesült a dologokról. Egy másik csoporttársnőnk meg is kérdezte Józsit, de ő bölcsen csak annyit mondott ” Ne foglalkozzatok a dologgal, engem bármelyik jó csaj nyugodtan simogathat.” A vihar kitörés előtt csendben elült. Eltelt a félév, jött a vizsgaidőszak. A Gyógyszertan szigorlat két részből állt: gyakorlati vizsga, elméleti szigorlat. A kettő között nekem tíz nap felkészülési időm volt. A gyakorlati vizsgát a gyakorlatvezetővel, az elméletit a vezető tanárok valamelyikénél abszolválhatta az ember. Mindkettő nehéz volt. A gyakorlati vizsgán receptírás, gyakorlati tudnivalók, formai feladatok, az elméleti vizsgán a gyógyszertan egésze volt a tétel. Akkor ez megtanulhatatlannak tűnt. Leültem vizsgázni. Kihúztam a tételt, elég nehéznek tűnt, megpróbáltam megoldani. Megírtam a receptet, vártam az elbírálást. A receptben valami formai dolgot és tartalmi részt is elszúrtam idegességemben. Xavér ezt részletesen elemezte, majd megbuktatott. (Félreértés ne essék: nem szándékos rosszindulatról vagy bosszúállásról volt szó, egyszerűen hibáztam és ő boldogan buktatott meg.)
Életemben nem voltam mindig éltanuló. Átlagaim 4-es és 4,5 között változtak, kizárólag akkor voltam jeles vagy kitűnő, ha erre szükség volt. (érettségi, felvételi, orvosi szakvizsgáim) Ennek, – mint utólag rájöttem, az a magyarázata, hogy nem minden érdekelt igazán nagyon – ami igen, azt jobban magamhoz vettem.
A gyógyszertan gyakorlati vizsgának volt azonban egy fontos jelentősége. Az volt az intézeti gyakorlat, hogy aki a gyakorlati vizsgán megbukott, azt az elméletin sem engedték át. (Félév ismétlés.)
Barátságtalanul néztem az indexemben a szokatlan egyest. Utoljára gimnazista koromban ábrázoló geometriából kaptam ilyet. (képsík ide, képsík oda x12 tengely). Nem voltam vidám. Az elkövetkező tíz napon alig aludtam, iszonyú ütemben tanultam a gyógyszertant. Eljött a szigorlat napja. Vegyes érzelmekkel mentem vizsgázni ráadásul aznap a két tanár közül a szigorúbb vizsgáztatott. Hárman mentünk be vizsgázni. Tételt húztunk. Ketten leültek kidolgozni, én leültem vizsgázni. A Tanár úr kezébe vette az indexemet és szemmel láthatóan meglepődött az oda nem nagyon illő gyakorlati jegy láttán. Aztán meg is szólalt. Kolléga úr, sajnos úgy látom, hogy a gyakorlati vizsgán nem felelt meg, így sajnos nincs esélye a szigorlat teljesítésének. És ekkor – mint már annyiszor az életben – megtörtént a csoda. A két felkészülő csoporttárs egyike, Adri kéretlenül megszólalt. (Adrienn két-három évvel idősebb volt nálunk. Atléta külsejű, rendkívül határozott, értelmes nő volt, ráadásul kedvelt belgyógyász tanársegéd gyakorlatvezetőnk felesége. Egy picit felettünk élt. Mondatainak mindig súlya volt. Sohasem hittem volna, hogy értem kéretlenül pártolólag megszólal) Tanár úr, azt hiszem, hogy a Gyuri esetében szerencsétlen személyes dolgok egybeesése miatt alakult így a helyzet. Ha levizsgáztatja, biztonsággal meggyőződhet a felkészültségéről.
A Tanár úr maga elé nézett, majd döntött. Rendben, kolléga úr kérdezek öntől 100 gyógyszerdózist. 67-nél abbahagyta (kettőt nem tudtam biztosan) Átengedem, közölte, majd hozzátette: egyébként négyest adtam volna. Végtelenül megnyugodva léptem ki az intézet kapuján. Köszönöm Adri, emlékezve számontartom.
Felnéztem az égre.
GYÓGYSZERTAN.
Tisztesség és szakma.
Kétszer nyertem.
