Mottó: „A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja.”
(Juhász Gyula)
Aranyos gyermekem, drága szép kicsi lányom, most múlt 41 éves. Mindig nagyon jó lelkű, segítőkész, szerethető gyermek volt.
Imádta és imádja az állatokat, kicsi korábban esőben bemászott a kutyus után a kutyaházba és fogta, hogy nehogy kijöjjön és megázzon. Később, amikor már nagyobbacska volt, a Börzsönyben az erdei úton átszaladt előttünk egy borz a kocsi épp a hátsó lábát kapta el, eltűnt az árokban. A gyermek azonnal reagált: Apa nem kéne állatorvost hívni hozzá? Lelkileg elég magas a mérce.
Más teljesítményeire sem panaszkodhatom, előbb egy jeles érettségi a Radnótiban, aztán egy keményen abszolvált jogi egyetem, végül pedig az önállóan felépített szakmai karrier, melynek jelenleg állomásán vezető pozícióban szakmailag megbecsülve, munkatársaival jó emberi kapcsolatot építve él és dolgozik.
Beszélgetni persze nem egyszerű vele, hiszen korosztályos jellemzőként, ha egyszer egy dologról elmondta a véleményét, a következő 500 gondolat és megjegyzés a vélemény alátámasztására szolgál. Szembenálló vélemények kötözködésnek minősülnek. Na, ezt a tulajdonságát nem nagyon szeretem, viszont nem szólok érte, mert a mai világban az egyéni vélemény többszörös alátámasztása indokolt és elvárt.
Szüleit imádja, szívesen van velünk. Földi élettől történő elválásunkat elképzelni sem tudja. Rosszul viseli a témát. Ha erről szó esik azonnal másról kezd beszélni. Jó és figyelmes férjet talált, szeretik és értik egymást. Összességében véve büszke és elégedett apa lehetek.
Sajnos az utóbbi időben az idővel való mérkőzésünk nem áll nyerőre. A tett halványul, a szó halkul. Csendesen öregszünk. Ennek sajátos jele, a barátok elvesztése. A gyakori temetések változatos módjai bennünket is elgondolkoztattak. A hagyományos koporsós/urnás temetésen kívül a vízi megoldások különböző vállfajait is megismertük (vízsugaras szétszórás, élő vízbe (folyóba, tóba) szórás stb. Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy hamvasztás után börzsönyi telkünk egy erre alkalmasnak látszó részén történjék a végső elhelyezés. (Természetesen egymást megvárva.) A telek külső erdőhöz közel eső részén a domboldalba bevágott nagyméretű mélyedés tetejére székely kopjafa került, két oldalt két nagyobb darab sziklán APA és MÁMÁ felirat. Körülötte csend és béke. Az emlékhely oldalai kővel védtek.
Mikor a tervezet nyughely elkészült, megrendülten hívtam drága gyermekemet, hogy terveinkbe beavassam. Megálltunk a nyughely előtt az ösvényen és kissé rekedt hangon mondtam: „Drágám a Mamával ezt tervezzük a végső pihenőhelynek.” Először rémülten nézett rám, de aztán huncut fény csillant a szemében: „ Apa, de kurva nehéz lesz ezt a telket eladni.” Jót röhögtünk.
Aztán döntöttem: Nem akarok problémát okozni, inkább életben maradok.
Végső nyughely?
