A hatalomra került radikális jobboldaliak ugyanazokkal a nehézségekkel találják szemben magukat, mint a hagyományos pártok – figyelmeztet az Ipsos kutatási igazgatója. Példaként hozta fel Orbán Viktor választási vereségét, valamint a szélsőjobboldali svéd demokraták támogatottságának a meredek zuhanását.A szélsőjobb, vagyis a populisták addig érezhetik nyeregben magukat, míg kormányra nem kerülnek, hiszen akkor kiderülhet, hogy a szavaik mögött nincs stratégia, nincs józan terv, hogyan vezessék ki országukat a válságból.
Az USA-ban a megélhetési költségek növekedése miatti elégedetlenség minden hivatalban ülő vezetőre nézve fenyegetést jelent, és így például az, ami rossz Donald Trumpnak, jó Marine Le Pennek (képünkön). A Politico szerint nem a liberalizmus kontra tekintélyelvűség ellentétpár mentén értelmezi a nemzetközi politika friss fejleményeit – mert akkor nyilvánvalóan Macron elnök szélsőjobboldali kihívójának a gyengülésére kellene következtetnie -, hanem általában a hatalmon levők pozícióját látja veszélyben.Az amerikai elnök esetében az történt, hogy a létfenntartás drágulása miatti harag, amely őt hatalomra segítette, most ellene fordult. És Trump sorsa figyelmeztető jel mindazon európai vezetők számára, akik hamarosan választásoknak néznek elébe – Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban, illetve Lengyelországban.
Mathieu Gallard, az Ipsos intézet kutatási igazgatója a portálnak nyilatkozva megerősítette, hogy a felmérések szerint a szavazók figyelme elsősorban a gazdasági jellegű aggodalmakra irányul. Spanyolországban a mérések azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali Vox párt, amely azzal vádolja Pedro Sánchez miniszterelnököt, hogy nem elégíti ki a polgárok alapvető igényeit, a november 29-ikei választáson elég parlamenti helyet szerezhet majd ahhoz, hogy a konzervatív Néppárt koalíciós partnereként bekerüljön a kormányba. Ugyanakkor – jegyezte meg Gallard – a hatalomra került radikális jobboldaliak ugyanazokkal a nehézségekkel találják szemben magukat, mint a hagyományos pártok. Példaként hozta fel Orbán Viktor választási vereségét, valamint – és ez talán nem annyira köztudott Magyarországon – a szélsőjobboldali svéd demokraták támogatottságának a meredek zuhanását. Franciaországban eközben a szavazók kiábrándultsága Le Pen Nemzeti Tömörülésének kínál lehetőséget a jövő tavaszi elnökválasztás közeledtével.

