2026. október 12. (hétfő) 19:42

Háborúból a halálba

Németországban és a Lengyel Köztársaságban egyaránt 1 millió körül van a regisztrált ukrajnai menekültek száma. Európában Csehország bronzérmes – harmadannyi befogadott személlyel. A Spanyol Királyságba, akárcsak Itáliába 180 ezren érkeztek tavaly óta a harcok sújtotta szláv államból. Ezen magas kvóták ellenére a bűnügyi statisztikákban alig bukkannak fel Ukrajnából áttelepült polgárok. Ezért is keltett feltűnést a német főváros tartományi bíróságának {Berliner Landgericht} e heti ítélete. Emberölésért öt évnyi letöltendő szabadságvesztést kapott az a grúz származású férfi, aki megkéselte hitvesét.
A 2014-ben összeházasodott pár – két gyermekükkel – múlt nyáron menekült az orosz agresszió elől az NSZK-ba. A tragédia három hónappal később történt. Az alt-hohenschönhauseni szálláshelyükön rendszeresek voltak a családi viták. Az 51 esztendős vádlott szerint, míg korábban ő kezelte a família kasszáját, addig Berlinben a 44 éves ukrán asszony döntött minden kiadásról. A férfinél 2022 őszén akkor telt be igazán a pohár, amikor tavaly vissza akart térni Ukrajnába, a nő pedig megint szidalmazta, s nem adott neki útipénzt. A veszekedés hevében érte a halálos késszúrás a családanyát. A német bíróság ítélete nem jogerős: az államügyésznő 10 esztendőnyi börtönt tartana méltányosnak, míg a külföldi tettes védője négy év, két hónapos büntetést javasolt.

Még több AKTUÁLIS…