2024. május 20. (hétfő) 10:30

„Romániában vagyunk, nem Magyarországon”

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) a román bajnokság szabotálásával vádolja a magyar Erste Ligában is szereplő Csíkszeredai Sportklubot, amiért nem állt ki egy brassói mérkőzésre.
A mérkőzés január 28-án lett volna, azonban a székelyföldi csapat a találkozó előtt, nagyszámú sérült és beteg játékosára hivatkozva a mérkőzés elhalasztását kérte, de ezt a brassói vezetésű csapat nem fogadta el.
Ettől függetlenül a sportklub nem utazott el a mérkőzésre, így 5–0-s eredménnyel zárult az összecsapás, a pontokat pedig a Corona kapta meg. Másnap viszont már az Erste Ligában várt mérkőzés a sportklubra a FEHA 19 ellen, amelyet 7–3-ra megnyert.
Négy nappal később a bukaresti szövetség a sajtónak kiküldött közleményben azzal vádolta a Csíkszeredát, hogy „elkerüli a hazai bajnokság mérkőzéseit, hogy az Erste Ligában játsszon, bár a sportminisztériumon keresztül közpénzből működik”.

A FRHG szerint a sportklub hozzáállása nélkülözi a sportszerűséget, a tiszteletet és a megfontolást, ellenpéldának hozva fel a szintén Erste Ligá-s brassói klubot, amely képes volt egymást követő napokon mérkőzéseket játszani a két bajnokságban – írta meg a Nemzeti Sport.
Ezt követően Alexandru Smeu, a román szövetség versenybizottságának elnöke durván nekiment a székelyföldi klubnak.
Először is Romániában vagyunk, nem Magyarországon, a Csíkszeredát pedig senki sem kényszerítette, hogy benevezzen a nemzeti bajnokságba. Dühít, hogy vannak Romániában bejegyzett és működő klubok, amelyek közönnyel, sőt megvetéssel kezelik a versenyt, amelyre beneveztek, prioritásként kezelik a határon túli, magyarországi összecsapásokat– fogalmazott Smeu.
Hódos László, a sportklub elnöke úgy kommentálta az esetet: „Halasztást kértünk, nem kaptuk meg, ez van.”
A lap szerint a bukaresti szövetség számára azért lehet fontos ez a történet, mert alig két hét múlva közgyűlést kell tartania, amelyet Novák Károly Eduárd sportminiszter hívott össze.
A miniszter tavaly ősszel felfüggesztette a FRHG szeptemberi közgyűlésének határozatait, mert úgy vonták meg a szavazati jogot kluboktól, hogy meg sem jelölték a szabályzat hivatkozott cikkelyét. Ezek a klubok többnyire székelyföldi, erdélyi klubok voltak.
A tisztújító közgyűlésen a székelyföldi jelöltek többségét sem engedték elindulni, az elnökségbe így csupán Hódos László került be. A szövetség 2022 végén a sportminisztériumtól kapott állami támogatásról is önként lemondott.

Tavaly májusban Alexandru Halauca, a Román Jégkorongszövetség elnöke azért akarta sürgősen összehívni a szervezet ügyvezető testületét, mert a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt énekelték el a székely himnuszt egy, a két ország közötti tét nélküli mérkőzésen a ljubljanai divízió 1/A-s világbajnokságon.
Akkor azt is kifogásolták, hogy Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter, a román hokiszövetség volt elnöke is a magyar szektorban ült.

Még több AKTUÁLIS…