2024. május 18. (szombat) 22:46

Ungár: Az összefogás halott

Az akkumulátorgyárak létesítése ellen most kell küzdeni, jövőre már késő lesz, mert ha megvalósulnak a tervezett beruházások, azok a kormányzati ciklus végére helyrehozhatatlan pusztítást okoznak – mondta az LMP szombati kongresszusán a párt társelnöke. Ungár Péter szerint a zöldek feladata megvédeni a természetet, más nem is képes erre.

Szerinte azonban nemcsak az szemfényvesztés, hogy az akkumulátorgyár-beruházások megoldják a magyar gazdaság bajait, hanem zsákutca az az 1990 óta uralkodó gazdasági konszenzus is, mely a külföldi tőke ide csábításában és a számára megfelelő környezet kialakításában látja a megoldást, mert „ebben több pénz nincs”.

A társelnök beszéde nagyobbik részében az ellenzék állapotáról beszélt, azt mondta, verseny helyett moralizáló picsogás lett jellemző a választási veresége után. Kitért arra is, hogy bár évekig hallgatták, hogy rajtuk múlik a választási győzelem, most, amikor „benne voltunk a buliban”, ez a tisztességes vereséghez sem volt elég. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy

az összefogás halott.
Beszélt arról is, hogy a hat párt közül az LMP tanult a választási vereségből, a többiek viszont továbbra is a politikai taktikával vannak elfoglalva, mindenféle jelölteket állítanak.

Ezzel szemben az LMP nem jelent be miniszterelnök-jelöltet, spirituális vezetőt, sőt sem ő, sem a másik társelnök, Schmuck Erzsébet nem indul el az Álarcos énekes következő szériájában – utalt a Momentum Donáth Anna visszatérését előkészítő plakátkampányára és szombat délutáni rendezvényére. Ungár szerint a Momentum – amely most szintén tiltakozik az akkumulátorgyárak létesítése ellen – nem zöld, legfeljebb identitászavaros.

Üzent a Demokratikus Koalíciónak is, méghozzá azzal, hogy az LMP önálló párt, és nem lesz senkinek a zöldtagozata.

Ungár azt is mondta, bár a legtöbb vitájuk a Fidesszel van, sok a vitájuk a többi ellenzéki párttal is, és szerinte a baloldali és liberális pártok kormányzása alatt ugyanúgy épülne Paks 2, mint most, és beengednék a külföldi tőkét is, hogy akkumulátorgyárakat építsen.

Végül azt mondta, a következő egy évben a politikai taktika helyett az LMP-nek azzal kell foglalkoznia, hogy egységbe kovácsolja a természetkárosító beruházások ellen küzdő helyi civileket, fellépjen a fakivágások vagy éppen a szélerőművek létesítését tiltó kormányzati intézkedések ellen, és ezekben a témákban érjen el sikereket.

Schmuck Erzsébet, az LMP másik társelnöke azt mondta, az az elképzelés, hogy akkumulátor-nagyhatalmat építsenek Magyarországból, végzetes hiba lenne. Ez a technológia rendkívül veszélyes, víz- és energiaigényes, márpedig ezekre az erőforrásokra máshol volna szükség. A politikus szerint az akkumulátorgyárak építése nem az emberek és az élhető jövő, hanem az országba behozott autógyárak érdeke. Szerinte ez az ötlet könnyen a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet,
kivált, hogy a rendszerváltás szimbólumává vált vízlépcső-beruházást az emberek jóval előrehaladottabb fázisban akadályozták meg.

Még több AKTUÁLIS…