2024. április 14. (vasárnap) 07:03

130 éves a Daimler MS

Daimler

A harmadik évezred elején ki emlékszik már arra, hogy az 1893-ban alapított Daimler Motor Syndicat (DMS) a legrégebbi automobilgyártással foglalkozó brit cég? Melynek öt éven keresztül volt felügyelő bizottsági tagja a névadó német feltaláló, Gottlieb Daimler {1834-1900}.

Idén ünnepli a 130. születésnapját a festői Coventry-ben a germán mérnök szabadalmának megvalósítására született DMS. Az első, kéthengeres „Motorwagen” 1896-ban, a magyar millenium évében gördült ki a gyárkapun. Daimler halálának idején már négyhengeres modellel is dicsekedhetett Nagy-Britannia. Ekkortól szakad véglegesen ketté az angol és a német ág. Amit mi sem tükröz jobban, minthogy az első és második világháborúban is szembenálló két birodalomban „Daimler of Coventry” illetve „„Daimler Mercedes Benz” elnevezéssel kényeztette a felső tízezret a két luxus márka. (A brit királyi család még az 50-es években is ezzel a típussal közlekedett hivatalos alkalmakkor. Adolf Hitlertől a 2017-ben elhunyt Helmut Kohl kancellárig pedig a „csillagos” Merci dukált.)

Visszakanyarodva az 1960 előtti korszakhoz, amikor a Daimler of Coventry még nem tartozott a Jaguar csoporthoz… A 20. század első felében a kisszériás, hat-, nyolc-, tizenkét hengeres brit kocsik az USA-tól Indiáig divatosak voltak. Legendás az 1927-ben piacra dobott, 7,1 literes, V12-es Daimler Double Six típus, melynek 3,14 méteres tengelytávja pazar komfortot garantált. Sportkocsik terén is gazdag választékot kínáltak az angol mérnökök, lehetővé téve az óránkénti 100 mérföld feletti robogást. A gyűjtők féltett kincse az 1959-ben debütált utolsó, „önálló” Daimler, melynek nyolc-cilinderes, 250 lovas szíve közel 125 mérföldes tempóra katapultálta a tárcsafékes rakétát. A Jaguartól kívülről alig megkülönböztethető Daimler fokozott eleganciájával, kényelmével a 21. században is luxus szimbóluma, míg a Jaguar óvatosan a tömeggyártás felé tendál, szorosan kooperálva a Ford konszernnel.

Kapcsolódó
Még több autó…