2024. október 09. (szerda) 10:54

Különkiadással búcsúzik az Audi TT

Audi TT Final Edition

Az Audi bejelentette, hogy befejezik a TT gyártását, a jelenlegi modell egyben az utolsó is. Ezt egy különleges, búcsúzó változattal ünneplik: ez lett a TTS Final Edition, vagyis a legutolsó TT-variáns. Az Audi TT jelenlegi történelmére ezzel 25 év után kerül pont, az első generációt 1998-ban mutatták be, és mindvégig erős magyar kötődése is volt a típusnak a hazai gyártás miatt.

A különkiadás 20 colos, hétágú alufelniket kap, pirosak a féknyergei, illetve az összes külső kiegészítőt fekete fényezik. Három külső színben lesz kérhető a TTS Final Edition: pirosban, szürkében és fehérben. A végső változat kabrióban és kupéban is elérhető lesz.

Belül főleg bőrrel és alcantarával találkozhat majd a leendő vásárló, illetve alapból jár például a Bang & Olufsen hifi is. A belsőt ezen kívül még piros cérnával és szintén pirosra fényezett dekorelemekkel dobták fel.

A TTS Final Edition motorikusan megegyezik az alapjául szolgáló verzióval: kétliteres, sornégyes turbómotor hajtja és 320 lóerőt, illetve 400 Nm-t tud. Természetesen minden TTS Quattro, ahogy ez is. A menettulajdonságok meggyőzőek: a TTS mindössze 4,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebességét pedig szokásosan 250 km/h-nál limitálták.
A jelenlegi, a konszern MQB-platformjára épülő modellt 2014-ben mutatták be, ez 1998 óta a harmadik generáció. A TTS Final Editiont 2023 márciusában kezdik árulni az Egyesült Királyságban és az első leszállított példányokat áprilisra várhatják a megrendelők. Az ára 41910 fonttól indul, ami átszámítva nagyjából 18,1 millió forintnak felel meg.

Kapcsolódó
Még több autó…