2024. július 22. (hétfő) 10:59

Örökifjú R 4-es

Renault 4

A 60-as években Magyarországon sem voltak ritkák a francia autómárkák. A Zsigulik megjelenéséig forintért is lehetett néhány nyugati modellt rendelni a Merkurnál. Sokan az elegáns, sportos – farmotoros – R 8/10-es szériát favorizálták. Mások a bájos-kombis Renault 4-esbe szerettek bele. E típus gyártása 30 esztendeje ért véget.

A francia járműiparban igazi mennyiségi áttörést hozott a 60-as évek! Mint emlékezetes, 1961-ben befejeződött a 4 CV széria termelése és debütált az utód, a legendás R 4-es modell. A kombi formavilágú kisautóból 1992-ig 8 millió példányt értékesítettek, több karosszéria változatban. Egyes vélemények szerint a kasszasikerben a jól eltalált öt ajtós fazonon túl némi szerepe volt a magyar származású – 116 esztendeje Pécsett született – Victor Vasarely-nek is. Az op-art atyja tervezte a Renault-ok emblémáját, mely aztán ott virított a rallis-erényekkel büszkélkedő R 8-asokon, R 10-eseken. Majd az (idővel Daciává románosodott) R 12-esen éppúgy, mint az 1965-től 1979-ig gyártott lenyűgöző R 16-os, majd a fürge R 5-ös” hűtőrácsán”.

A 80-as évek a krízis jegyében telt: csökkent az érdeklődés a francia kocsik iránt. Nem utolsó sorban a japán járgány dömping miatt! Mentőövet az elegáns R 25-ös, és a Minivan stílussal Európában új szegmenst teremtő Espace bemutatkozása jelentett. Ismét nyereségessé az R 19-es debütálása tette a konszernt, mely akkoriban veszítette el egy terrorista merényletben franciaországi direktorát. Az alsó-közép kategóriában sikeres, Volkswagen Golf és Opel Astra rivális R 19-es mellett a Twingo és a Clio is szép hasznot hozott a Renaultnak. A háború után államosított konszernt 1996-ban privatizálták „vissza”. A 90-es évek végén stratégiai szövetségre lépett a Renault a japán Nissannal és felfrissítette kapcsolatát a romániai Dacia gyárral. A jó öreg R 4-es pedig az oldtimer találkozók egyik praktikus kedvence!

Kapcsolódó
Még több autó…