2024. április 23. (kedd) 07:54

Tiszta Amerika!

Chevrolet Camaro

Az öreg kontinensen 2023 tavaszán is ritkaságszámba mennek a kanadai gyártású Chryslerek. A Town & Contry, a Lancia Voyager, a Dodge Grand Caravan, a Ram Cargo Van elnevezések is arról árulkodnak, hogy az észak-amerikai nép gyakorta kempingezik/költözködik.

A tengerentúli demokratikus monarchiában seregnyi olyan autó rója az utakat, melyek Európában ritkaságnak számítanak. Kanadának – melynek új államfője III. Károly király – már csak történelmi okokból is komoly járműipara van. A brit „rokonoknak” hála, no meg az autógyártás hajdani fellegvárának, az USA-nak a földrajzi közelsége sok mindent megmagyaráz. S akkor még ott van az a tény, hogy a hazánknál több, mint százszor nagyobb területű Kanadában hatalmas távolságok vannak. A polgárok egy része belföldi gyártású Hondákkal, mások Toyotákkal suhannak.

De a „General Motors of Canada Ltd.” üzemeiben korábban Chevrolet Camaro típusokat is összeszereltek. Az Impala, az Equinox, a Cadillac XTS és a szintén Oshawaban készülő Buick Regal modellekből csak kevés hajózott át Európába. Az öreg kontinensen 2023 márciusában is igen ritkák a kanadai gyártású Chryslerek is. A Town & Contry, a Lancia Voyager, a Dodge
Grand Caravan, a Ram Cargo Van elnevezések arról árulkodnak, hogy az észak-amerikai nép gyakorta kempingezik/költözködik és szívesen gurul kedvenc négykerekűjével a természet lágy ölére. Még, ha ettől a környezetvédők frászt is kapnak! Jó hír viszont, hogy mind több a hibrid és elektromos gépkocsi III. Károly festői „birodalmában”.

Kapcsolódó
Még több autó…