2024. április 14. (vasárnap) 05:48

Adele letette a poharat

Eddig nem hallott drámai titkokat árult el magáról Adele a nagyszabású Las Vegas-i koncertsorozata utolsó estéjén. A brit énekesnő bevallotta, a koronavírus-járvány alatt alkoholproblémákkal küzdött és olyan súlyos volt a helyzet, hogy rádöbbent, le kell tennie a poharat.

A Covid idején sokan voltunk így vele, hogy rendszeresen ittunk, másképpen nehéz lett volna elviselni a kilátástalanságot. Emlékszem egy napra a járvány alatt, azt vettem észre, hogy tizenegy óra van és már megittam négy üveg bort– vallotta be koncertje végén Adele, meglepő módon egy pohár borral a kezében. – Minden ismerősöm részegeskedett a karantén ideje alatt, ez egy jelenség volt.

A Grammy-díjas angol énekesnő nehéz időszakon van túl, hiszen az apja, Mark Evans, akivel nem tartotta a kapcsolatot az utóbbi években, 2021 májusában, 57 esztendősen bélrákban meghalt. Ráadásul ugyanebben az esztendőben elvált volt férjétől, a 48 éves Simon Koneckitől. Egyik családi traumát sem volt könnyű feldolgozni, de sikerült neki. Ebben az is közrejátszott, hogy életmódot váltott. Önerőből megpróbált leszokni az alkoholfogyasztásról és a cukrot is száműzte az étrendjéből, így az elmúlt években több mint 50 kilót fogyott.

– Az önismeret legjobb módja a józanság. Ha csak vizet iszol, akkor békében vagy saját magaddal – jegyezte meg Adele, hozzátéve, néha persze neki is belefér egy-egy pohár alkohol, mint most, amikor utolsó buliját ünnepelte meg.

Az tény, hogy mostanában jól alakulnak a dolgai, hiszen több mint 100 millió lemezt adott el. A Las Vegas-i koncertsorozata kasszasiker, csak az első turnéval 16 millió dollárt (5,6 milliárd Ft-ot) keresett és júniusban jön a folytatás. Rá­adásul a szerelem is rátalált, hiszen a sportügynök Rich Paul már el is jegyezte.

Ez az életem eddigi legjobb időszaka, bízom benne, hogy továbbra is minden jól alakul. Persze nehéz megfelelni az embereknek, de nekünk, művészeknek ez a dolgunk– ismerte el Adele. A családi élete is helyrejött, ugyanis 10 éves kisfia, Angelo vele él, és elfogadta mostohaapaként Rich Pault. Ráadásul az énekesnő előző párja, Simon Konecki is jó viszonyt ápol vele, még négyesben is szoktak közös programokat csinálni.

Még több bulvár…