2024. április 18. (csütörtök) 13:10

Colin Farrell újra sörözhet a kocsmában

A Golden Globe-díjas színész negyedszázadon át be sem tehette a lábát az írországi Corkban található MacCarthy’s Barba, ahonnan botrányos viselkedése miatt dobták ki. A tulajdonos 25 év után megenyhült, lehet, hogy a sztár már itt koccinthat az Oscar-díjára.
Kapott még egy esélyt Colin Farrell, akit 19 évesen még egy ír kocsmához mérten is vállalhatatlan viselkedése miatt kitiltottak a MacCarthy’s Barból. A corki kocsma tulajdonosa, Adrienne MacCarthy emlékei szerint azért döntött a drasztikus lépés mellett, mert a végén már valósággal belebetegedett Farrell balhéiba, aki egyszerűen kibírhatatlan volt.
Színitanodás volt, 19 éves, és hát ebben a korban mindenki bevadul– mondta a színészről a pub tulajdonosa, aki 12 héten át viselte el Farrell ámokfutását. „Végül aztán azt mondtam, ebből elég, kifelé!” – idézte MacCarthyt a New York Post.

A színész nehezen viselte a kitiltást, amikor 2009-ben a városban forgatta az Odine című filmet, megpróbált visszaólálkodni a bárba azzal a szöveggel, hogy csak meg akarja nézni, mennyit változott a hely a száműzetése óta. MacCarthynak azt mondta, nem sokra emlékszik azokból az évekből, még arra sem, hogy kitiltották.
A színész és a bártulajdonos később fátylat borítottak a múltra, és barátok lettek, de a tiltás feloldása egészen mostanáig váratott magára.

Most már teljesen normális és földhözragadt. Leginkább a jóga, a pilátesz és az egészséges életmód érdekli
– ecsetelte MacCarthy az egykori vendége metamorfózisát, hozzátéve, a teljes törzsközönség nagyon büszke rá.
Farrellt a legjobb férfi színész Oscar-díjára jelölték A sziget szellemei című filmért, és immár minden akadály elhárult azelől, hogy amennyiben nyer, kedvenc kocsmájában ünnepelhesse majd az aranyszobrot.

Még több bulvár…