2024. október 14. (hétfő) 18:00

Musk megint hülyeségeket beszél

Musk

Elon Musk törölte egy bejegyzését az X-en, amelyen azon csodálkozott, hogy lehet, hogy Donald Trump ellen már két merényletet is megkíséreltek, míg Kamala Harris és Joe Biden ellen még egyet sem. „És még csak senki sem próbálja meggyilkolni Bident/Kamalát”
Többen jelezték, hogy törölni kellene ezt a bejegyzést, mert félreérthető. Musk viszont eleinte annyival reagálta le az ezirányú figyelmeztetést, „senki sem próbálta megtenni, ez a lényeg, és senki nem is fogja.” Végül azonban sikerült meggyőzni. „Jogos. Nem akarom azt tenni, amit ők tettek, még csak viccből sem” – fogalmazott, majd később azt írta, hogy a törölt bejegyzés csupán vicc volt.
A Fehér Ház „felelőtlennek” minősítette Elon Musk bejegyzését. Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője emlékeztetett, hogy Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök a Trump elleni merényletekkel kapcsolatos nyugtalanító hírek után leszögezte, „országunkban nincs helye a politikai erőszaknak vagy bármiféle erőszaknak”, továbbá, hogy „mindannyian meg kell tegyük a részünket annak érdekében, hogy ez az incidens ne vezessen további erőszakhoz.” A szóvivő hozzátette, „az erőszakot csak elítélni lehet, soha nem szabad bátorítani rá, vagy viccelődni vele.”

Még több bulvár…