A százezer forintos támogatásra jogosultak lesznek többek között a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek, továbbá az árvaellátásban részesülő tanulók....
Read More
Lynx – Juhász Dorka játszott
Juhász Dorkával a soraiban győzött a ligaelső Minnesota Lynx az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) hétfői játéknapján....
Read More
Legfőbb Ügyész – Hivatalvesztési javaslat
Hivatalos levélben fordultak Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez – aki, mint a tárgy kapcsán fontosabb, köztársasági elnök hiányában jelenleg az államfői feladatokat is gyakorolja –, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást....
Read More
Fekete-Győr nem helyesli Polgár Judit jelölését
A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az államfői tisztséghez a köztiszteletben álló életmű mellett elengedhetetlen a közéleti tapasztalat és a közügyekben tanúsított felelősségvállalás is...
Read More
„Szívtelen szívhangtörvény volt”
Hegedűs csak megfelelő források ígéretével vállalta el a pozíciót, de az azóta kiderült rossz költségvetési helyzet ellenére sem kételkedik abban, hogy megkapja a terveihez megígért 500 milliárd forint többlettámogatást....
Read More
1 Minute
Paredes ámokfutása meccs után
Paredes agya elborult a vb-döntő után, egy spanyolt torkon ragadott, egy másikat dzsúdódobással vágott földhöz. Egyébként már a meccsen ki kellett volna állítani, csak a szlovén bíró nem akarta lenullázni az argentinokat....
Read More
Polt Péter az ártatlanság vélelmére hivatkozik
Polt Péter szerint "Vezetésem alatt az ügyészség váderedményessége tartósan magas volt, munkáját nemzetközi partnerek, köztük az Eurojust is elismerték."...
Read More
3 Minutes
Spanyol diadal, gyenge Argentina
A spanyolok lefocizták a kék-fehéreket, miközben azoknak helyzetük, kapura lövésük sem volt. Klasszis különbség volt a két csapat között....
Read More
2 Minutes
Merz mélyrepülése
A dr. Angela Merkeltől örökölt egészségtelen - béna kacsa - CDU/CSU-SPD rezsim nem népszerű a szavazók körében....
Read More
Beazonosították a gyilkos írt
Az Irish Independent (II) szerint közügy, hogy ki az a férfi, aki megfojtott egy amerikai nőt Budapesten, és egy ilyen súlyos bűncselekménnyel a háta mögött 14 év múlva szabadulhat a börtönből....
Read More