2024. december 03. (kedd) 19:03

Nem hajlandó átnevezni a Horn Gyula sétányt a főváros

Lehet, hogy ismét a miniszterelnöki mindenhatóságára kell hagyatkoznia a Fővárosi Közgyűlésnek, hiszen a főispán őfőméltósága arra utasította a fővárost, hogy változtassák meg a Horn Gyula sétány nevét. Ám tudjuk, hogy Orbán nagy tisztelője volt az egykori miniszterelnöknek, s személyesen intézkedett, hogy utolsó éveit Horn nyugalomban töltse a Honvéd kórház egyik szobájában. Egyetlen szavába kerül, s ez a Sára Botond vigyázzba vágja magát és még azt is elfelejti, hogy valaha hallott Horn Gyuláról. Mondjuk, ez illene is, hiszen az egykori. miniszterelnök cipőjéig nem ér fel.

A fővárosi közgyűlés harminc napon belül megtárgyalja, hogy Sára Botond főispán, volt fideszes józsefvárosi polgármester felszólításának eleget téve megváltoztassa-e a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét, de ha a közgyűlés fenntartja azt az álláspontját, amit már kétszer is megszavazott, akkor marad az elnevezés – mondta el Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának.

Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak
– mondta Kiss Ambrus, hozzátéve, a Fővárosi Közgyűlés számára nem kötelező megváltoztatni a közterület nevét. Ha így tesz, Sára Botond a bírósághoz fordulhat, és majd kiderül, a bíróság hogyan ítéli meg az ügyet – mondta.

Sára Botond a Mi Hazánk bejelentése után küldte el a felszólítást a tavaly nyáron átadott sétány nevének megváltoztatásáról, az önkormányzati törvény arra a kitételére hivatkozva, hogy közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Mint írták, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában megerősítette, „Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”. Horn Gyula az 1956-os forradalom idején a karhatalmi erőknél, a „pufajkásoknál” teljesített szolgálatot, később pedig az állampárti Magyarország külügyminisztere volt.

A fővárosi kormányhivatal korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki az MTA véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki – emlékeztett a Budapest Főváros Kormányhivatala. A kormányhivatal közölte, a tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére – olvasható a közleményben.

Ugyanakkor az MTA egy másik ügyben egy civil szervezetnek már megtiltotta Horn Gyula nevének használatát. Kiss Ambrus ugyanakkor közölte: egyrészt Sára Botond felszólításában nem hivatkozott erre a korábbi döntésre, másrészt „mivel a közgyűlési döntés már megszületett, utólag nincs is jelentősége az MTA megállapításának”.

A XIII. kerületi önkormányzat a lap kérdésére azt mondta: sajnálják, hogy „kisstílű politikai vita lett egy közterület elnevezéséből”.

Még több ITTHON…