2024. május 18. (szombat) 21:20

Lecsapott a rendőrség az ortopéd cipő maffiára

Újabb 17 embert, köztük hat orvost, nyolc cégvezetőt és három alkalmazottat fogtak el a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei azzal az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben, amivel kapcsolatban még novemberben indult nyomozás, az ügynek már 26 gyanúsítottja van – közölte a Készenléti Rendőrség. Az országos razzia során csaknem 250 rendőr 60-nál több helyszínen tartottak kutatásokat. Az ortopéd orvosok közül két szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is. A razzia során több tucat mobiltelefont, 47 számítógépet és laptopot, cégiratokat, vényeket, méretvételi lapokat, jótállási jegyeket, illetve gyógycipőket foglaltak le.

A Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 1,5 terrabájtnyi adatot is kimentettek a különböző le nem foglalt számítógépekről. A gyanúsítottak folyószámlájáról, illetve tőlük készpénzben mintegy 80 millió forintot foglaltak le, míg vagyonvisszaszerzés keretében további több mint 70 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el, illetve zároltak. A TEK műveleti egységeire azért volt szükség az elfogások során, mert több elkövető engedéllyel tartott lőfegyverekkel rendelkezett.
A most elfogott 17 embert gyanúsítottként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint közfeladati helyezettel visszaélés miatt. Közülük hárman szabadlábon védekeznek, egy orvos bűnügyi felügyelet alatt áll, tizenhárman bűnügyi őrizetben vannak. A gyanúsítottak száma így a korábbi novemberi és decemberi elfogásokkal együtt összesen 26-ra emelkedett.

Ahogy arról korábban írtunk, a rendőrség bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint többrendbeli személyes adattal visszaéléssel és magánokirat felhasználása miatt nyomoz. A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem, majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.
Az egyik, korábban letartóztatott orvos például két éve összesen 454 darab ortopéd eszközt írt fel, jellemzően gyógycipőket és párosával a nagyobb haszon miatt. Az orvosi vényeken szereplő betegek nem is tudták, hogy a cipők gyógyászati segédeszközök, mivel nem is találkoztak az orvossal, de akadt olyan beteg is, akinek adataival többször is visszaéltek.
A gyártó cipőnként 50 ezer forint támogatást igényelt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), ami így összesen több mint 22 millió forintot utalt ki a cégnek. A rendőrség korábbi közleménye szerint az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszázmillió forintot.

Még több ITTHON…