2026. augusztus 11. (kedd) 02:55

Még a Gondosórával is csaltak

A Tudományos és Technológiai Minisztérium hétfőn feljelentést tett a Gondosóra-program működtetésével kapcsolatban feltárt súlyos szabálytalanságok miatt. A feljelentés költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, a számvitel rendjének megsértése, valamint további, a közpénzek felhasználásával összefüggő bűncselekmények gyanújára is kiterjed, közölte a tárca.Tanács Zoltán miniszter kérdésre válaszolva hétfőn a parlamentben is elmondta, hogy feljelentést tettek a Gondosóra-program ügyében, miután 1500 esetben azonosítottak kritikus kockázatú kontrollpontokat.

A Technológiai és Tudományos minisztérium hétfőn továbbá tulajdonosi joggyakorlóként azonnali hatállyal felmentette a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Juhász Rolandot. Az új ügyvezető, Vitkovics Péter szintén hétfőn kinevezésre került.Az új vezetés feladata a társaság működésének stabilizálása, az átvilágítás folytatása, a hatóságokkal való teljes körű együttműködés, valamint a szolgáltatás zavartalan működésének biztosítása.

A Gondosóra-programot az Orbán-kormány indította el 2022-ben azzal a céllal, hogy az idősek egy gombnyomással segítséget kérhessenek vészhelyzet esetén. A rendszer kiépítésére és működtetésére összesen 108 milliárd forintnyi európai uniós támogatást használtak fel, de a rendszert nem kizárólag egészségügyi és biztonsági célokra használták, hanem propagandaüzenetek közvetítésére is.Az Integritás Hatóság július 16-án közölte, hogy köztes jelentést készített a program egyes beszerzéseinek vizsgálatáról, ami alapján több bűncselekmény gyanújával feljelentést tettek.Az Adó- és Vámhivatal július 17-én közölte, hogy költségvetési csalás gyanújával nyomozást indítottak a Gondosóra-program ügyében.

Még több ITTHON…