Olvasok egy Krasznahorkai interjút, egyébként a Partizán, vagyis Gulyás Márton készítette és elámulok, hogy nemcsak irodalomban Nobel-díjas szerző, interjúban is zseniális. Mert hát ő másként elmélkedik a közhelyekről is, mint egy mezei polgár. „Hogy miért gonosz az emberi társadalom, miért van oly sok gonosz ember, miért ők határozzák meg a társadalmi miliőt? Egy villamoson egy gazember elég. Egy villamoson egy jó ember nem elég.” Én meg közben nézem a vitaműsorokat, kapcsolgatom a csatornákat, mert a témák ugyanazok, az elemzők borzasztó unalmasak és nem tudnak semmi újjal előrukkolni, közhelyeket pufogtatnak, miközben a kormány küszködik a 16 éves örökséggel, amiből nagyon nehéz kitalálni valami jót. Pénz nincs, káderek nincsenek és a mocsár visszahúz.A tegnapi példa szerint, Kovács Zoltán feléségének cége most nyert meg több pályázatot, a többieket vagy kizárták vagy nem vették figyelembe, hogy olcsóbban dolgoznak.
És volt még valami jelenés tegnap, Orbán bement Bayer Zsolthoz. Tán rosszul aludt, vagy felbosszantották, mindenesetre ihletet kapott és a derék műsorvezető asszisztálása mellett, aki barátainak csak alá szokott nyalni, kérdezni nem, szóval a vezénylő tábornok sorban lehülyézte a Tisza kormány minisztereit.Szerinte mindegy mit mond Magyar, mert össze-vissza beszél.Kapitány úr szerinte csak az energiáz ért, Vitézy meg nem bír megbirkózni azzal a látomással, hogy Lázár az ő felettes énje.Ám a legjobban nemek az a jellemzése tetszett, amit a Külügyminiszterről adott, miszerint Orbán Anita jó kabinetfőnök volt, de csak az volt a dolga, hogy a miniszter naptárját rendezze, hogyan is tárgyalhatna nagyhatalmakkal. Hát tényleg, Szijjártó felnőtt a feladathoz, úgy hisztizett és tombolt, mint a kisgyereke, Lavrov seggét viszont nyalta reggeltől estig. Pekingben sem lehet ügyetlen, ha a BYD-tól állást kapott. Szóval Orbán irtózik. szakemberektől, el is üldözött maga mellől mindenkit. Hurrá, csak az ország rokkant bele.
Ezekben az unalmas vitaműsorokban azt sem értem, az elemzők miért nem értik, hogy Orbán miért marad távol a rendezvényekről, miért nem mond beszédet október 23-án? Hát, mit mondjon? Hogy a korrupt emberei ártatlanok? Hogy egy kétharmados vereségbe vezette pártját, mert azt hitte, hogy örökké körötte forog a világ és négyévente újra és újra át tudja verni az embereket az ukrán háborúval vagy a brüsszeli rémmel? A minap is lépre ment, amikor Ruszin miniszter hiányolta a megszólalását és ukrán maffiapénzről beszélt, meg az emberei hősiességéről, amikor mindenki tudja, hogy szabályos fuvarról volt szó és csak abban reménykedhet, hogy Hajdú inkább börtönbe megy, semmint bemártsa főnökét. Ugyan, ki hiszi el, hogy az egykori testőr, aki Isten és Orbán kegyelméből saját egységet állíthatott fel, a saját szakállára okozott nemzetközi bonyodalmat? Pintér miniszternek is sokat kellett törnie, amit azóta sem értek, hiszen milliárdos volt, visszavonulhatott volna egy baleári szigetre és élvezhetné az utolsó éveket.Olybá tűnik, a hatalom bűvölete az okos embereket is képes megszédíteni

