2024. február 22. (csütörtök) 16:34

A Zsolnayak meséje

Pécs történetét épp úgy nem lehet megírni a Zsolnay család nélkül, ahogy a római és török időket sem lehet kihagyni, vagy ahogy az Angster orgonák és Littke pezsgők is hozzátartoznak. P. Horváth Tamás három könyvet szentelt a Zsolnayaknak, s egyúttal a XIX és XX. századi várost is megismerhetjük a az Amerikaihoz címzett vegyeskereskedéstől a kuplerájokig és az eddig fehér foltnak számító szerb megszállást is felderítette az író. A pécsi önkormányzat kulturális bizottságát vezető P. Horváth Tamás következő regénye  Janus Pannoniusról szólna, amely még nagyobb vállalkozás, hiszen a költőről, püspökről alig maradt fenn hihető életrajzi adat. Mindenesetre a Zsolnay porcelán ma is híres, s a családról szóló trilógiának sem csak a könyvespolcon a helye, a Nagy Lajos gimnáziumban már volt is érettségi tétel…

– Egy pécsinek kellett megírni a Zsolnayék történetét, de honnan jött az ihlet?
– Nagymamám jó barátságban volt Mattyasovszky Margittal, a hatvanas években ő adta el a Zsolnay porcelán jogát a magyar államnak. Én, mint kisfiú, sokszor tanúja voltam a beszélgetésüknek, s gyakran szóba került a család szabadkőművessége, ami nagyon izgalmasnak tűnt. Később láttam több ház homlokzatán is a szabadkőműves jeleket, a derékszöget, a körzőt és amikor már a Janus Pannonius Egyetemre jártam, volt időm foglalkozni a szabadkőművességgel. A levéltárban megtaláltam Zsolnay Miklós szabadkőműves dolgait, de ha megírtam volna egy szaklapba, legfeljebb hárman olvassák el. Így kezdődött. És amikor munkanélküli lettem, elhatároztam, hogy megírom a Zsolnayak történetet, a pécsiek sokat tudnak a családról, de még senki sem gyűjtötte össze a mondákat. A pécsi helytörténeti könyvtárban is rengeteg iratot találtam. Így született az első könyv, a Tündérváros, s aztán trilógia lett belőle.

– Az egyetem után viszont kacskaringós utat járt be, míg a trilógia megszületett.
– Valóban, először kávéházat nyitottam a Csontváry múzeum földszintjén. Tíz évig működött a Café Dante, nagyon sikeres volt, s azért hagytam abba, mert lejárt a bérlet és akkor a püspökség nem volt abban a helyzetben, hogy tárgyaljon róla, legalább is én találtam senkit. Akkor kibéreltem egy kastélyt a Mecsekben, de az nem működött. A következő vállalkozásom sem sikerült, a Király utcában a Caflish cukrászdát kibéreltem, felújítottam, de addigra eltűntek a környékről a cégek, kihaltak a népek, becsődöltem. Alkalmi munkáim voltak, de a feleségem dolgozott, s akkor úgy határoztam, hogy megírom a Tündérvárost. Ez 2014-ben volt, s miután ismertek a kiadók, elmentem vagy háromhoz. Három nap múlva a Prae Kiadó vezetője felhívott. A könyv nagy siker lett, több ezer példányban elkelt, a kritikusok is dicsérték, így hozzákezdtem a következőhöz, az Öt toronyhoz. És még ez sem igazán a Zsolnayakról szólt, mert még mindig túl keveset tudtam róluk és annyira más volt ez a város a XIX. században. Viszont a szerb megszállást rendesen felderítettem, hiszen arról is csak egy tanulmány jelent meg. Sokat segítettek az ismerőseim, leveleket, naplókat kaptam tőlük, vagyis néhány családnál még nagyon jól emlékeztek azokra az időkre. Persze, egy történész professzorral megnézettem a szöveget, hogy ne legyen benne hiba, hiszen azóta is eltelt száz év.

– A harmadik kötet, amely már A Zsolnay nevet viseli meglehetősen szokatlan körülmények között született.
– Volt egy mecénásom. Ám nem én kerestem meg őt, Történt pedig, hogy a református egyház menzáján dolgoztam séfként, amikor volt a városban egy nagy tüntetés. Én is felszólaltam és elmondtam, hogy nem a Soros miatt van sötét a városban. Másnap kirúgtak. Mindez karácsony előtt történt, én pedig öt gyerekes apukaként az utcára kerültem. Ez jó sztori volt a sajtónak, le is adták rádióban, tévében, megírtuk at újságok. Kaptam egy levelet, majd egy telefont egy pécsi vállalkozótól, hogy ő segít. Először azt hittem, vicc, de Hűse István nem viccelt. Egy éven keresztül támogatott, míg meg nem írtam A Zsolnay-t. Csoda jó dolgom volt, többet kerestem, mint a menzán.

– A család történetet viszont fel kellett kutatni.
– Kiderült, hogy a levéltári anyagok is gazdagabbak, mint én gondoltam. Ám voltak fehér foltok az életükben, amelyekről nem maradt fenn feljegyzés, kortársi emlékezés. Ám egy írónak működhet a fantáziája, ha az alapvető tények stimmelnek. Az például igaz volt, hogy Zsolnay Vilmos nászútja egy Assisi melletti városkába, Derutába vezetett, amit ma is úgy emlegetnek, mint a kerámia fővárosát. Arról viszont csak sejtéseink lehetnek, hogy ott tanulmányozta-e a kerámia gyártást. Cölesztinről sem sokat tudunk, csak annyit, hogy katonatiszt volt, részt vett a 48-49—es szabadságharcban, aztán Türr István oldalán harcolt Garibaldi seregében. Végül is 50-50 százalék a valós és a fikció aránya a regényben.

– A Zsolnay leszármazottak olvasták megjelenés előtt a regényt?
– Nem, ők is csak utána, de utóbb gratuláltak. Amikor Mádl Dalma, az akkori köztársasági elnök felesége, aki eredetileg pécsi lány, a Várbazárban rendezett egy könyvbemutatót, majd minden Zsolnay leszármazott ott volt, vagyis felvállalták a könyvet.

– Pécsett milyen sikere volt a trilógiának?
– Igazán nem panaszkodhatom, több könyvbemutató is volt, telt házakkal. Azóta is iskolákba, klubokba hívnak, s a mai napig rendelnek a könyvből. Szeretném egy kötetbe kiadni a három könyvbe, s akkor néhány nyomdai hibát is kijavítanék, de a magas költségek miatt erre még várni kell. Ugyanakkor a Nagy Lajos Gimnáziumban már érettségi tétel is volt A Zsolnay.

– A negyedik könyv még nagyobb vállalkozásnak ígérkezik, hiszen Janus Pannonius életéről sokkal kevesebbet tudni.
– Egyelőre még gyűjtöm az anyagot, tudományos munkák vannak, de az életrajza valóban meglehetősen hézagos.

Még több kultmix…
Novella