2024. április 18. (csütörtök) 13:04

Hetedhét találkozó Szegeden

Az első hungarikon kiállítást  2009-ben rendezték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a szegedi már a sokadik, amely Hetedhét Hungarikon címmel a szegedi Fekete Házban nyílt meg, ahol 77 magyar és 7 külföldi híresség tárgyaiból készült műalkotásokat láthatja a közönség. Kárpáti Tamás, a gyűjtemény alapítója pénteken és szombaton meghívta a művészeket egy kis tárlatlátogatásra, és ezúttal minden alkotó maga mutathatta be a művét. A művészeket mindkét nap a múzeum kertjében lévő Maláta Sörkert látta vendégül.

A rendhagyó tárlatlátogatáson Kárpáti Tamás több hungarikon történetét elmondta, s ha olyan műnél állt meg, amelynek  az alkotója is jelen volt, akkor az folytatta. Varga-Almár László például elmesélte, hogy korábban nem is ismerte Roby Lakatost, amikor kapott egy vonót, egy hegedűtokot és egy nyakkendőt, ám mire elkészült a hungarikonnal, már barátok lettek a zenésszel. Labross Dani sem hallott Kozák Danutáról, de a gyurma animációja (Ötkarikás lábtámasz)telitalálat, amely a kajakos lábtámaszára alapozva készült. Borszéki Zita persze ismerte Egerszegi Krisztinát, így nem sokáig gondolkodott, amíg felfektette a fekete úszódresszt a víz hátára (Víz-Viszony).Botos Péter két olimpiai bajnok, apa és fia, vagyis Németh Imre és Németh Miklós kalapácsszárát és gerelyhegyét alkotta hungarikonná (A távolságot, mint üveg…) és ő is mesélt a családról, hiszen Németh Miklós műhelyében, ahol kiváló gerelyek készülnek, gyakran megfordul.Lukácsi László üvegművész természetesen Széchenyi István üvegtálkáját választotta ki, s abból lett egy hungarikon, amit feleségével, Dorka asszonnyal, aki egyébként maga is üvegművész, mutattak be a művész közönségnek.Zászkaliczky Ágnest Vasarely kartonból kivágott virágai ihlették meg, s persze a képről kedvenc modellje, Kaffia sem hiányozhat.
Szegeden ezúttal egy új hungarikont is avattak, a Zakariás mezéből készült  hungarikont természetesen az alkotó  Zalakovács József mutatta be, amit az Aranycsapat tagjának lánya ajándékozott a gyűjteménynek. Puskásról, Grosicsról és Cziborról már létezett hungarikon. Zakariásnak is áll már szobra Budafokon, most már hungarikonja is van.És volt még egy meglepetés a pénteki művész találkozón, dr. Thékes István újságíró átadta Kárpáti Tamásnak Juhász Gyula egykori házának kulcsát, amit még 1926-ban lebontottak, de utóbb vers is született róla. Az még talány, e rozsdás kulcs melyik művészt ihleti meg, hogy emléket állítson az egykori szegedi költőnek.

Még több kultmix…
Novella