
Az ötlet amúgy is remek, hogy egy híres sportoló, író, zenész, színész tárgyából készüljön egy műalkotás. Elsőre azt hinnénk, hogy nem ördöngös dolog egy híres sportoló, író, zenész, színész tárgyából új művet kreálni, pedig olyan ez, akár a régi időkben, amikor a mecénások rendeltek egy zeneművet és még a témát is meghatározták. Kárpáti szinte minden kortárs képzőművészt jól ismer, s tudatosan választ alkotót, mégis olykor megtörténik, hogy nem működik a dolog. Ez játszódott le Esterházy Péter szemüvegével, amit azzal az aláírással adott át Kárpátinak, hogy „Ez az én egyik szemüvegem”. Nos, csak a negyedik művésznek sikerült „műbe helyezni” az író okuláréját, viszont Kemény Zoltán grafikus alkotása az egyszerűségével zseniális, ahogy az író fotója egyre halványodik, távolodik az arca. Garas Dezső kalapja is feladta a leckét, amit Sándor Pál ajándékozott a gyűjteménynek, s a Makláry Lilla által megfestett modell-bábúra angyalszárnyak kerültek, így a címe sem a legendás Minarik Ede szlogen (Kell egy csapat!) lett, hanem „Kell egy angyal!”.
Természetesen mindeközben születnek az új darabok is, most avatják majd a Zakariás mezéből készült hungarikont, amit Zalakovács József jegyez. Az Aranycsapat több tagjáról, vagyis Puskásról, Grosicsról és Cziborról már létezik hungarikon. Zakariásnak is áll már szobra Budafokon, most már hungarikonja is lesz. Két újabb Vasarely variációt is avatnak július elején Szegeden, Barabás Mártontól és Zászkaliczky Ágnestől. Párizs ’24 – 24 magyar olimpiai bajnok címmel újabb vándorkiállítás indul, amely Magyarországon és külföldön is közönség elé kerül. Latabár Kálmán, Bozsik József és Keleti Ágnes relikviái is alkotóra várnak. Vitray Tamás egy kis széket adott, amely a legendás műsorára, az „Ülök és mesélek” címűre emlékezetet, vagy arra a pillanatra, amikor első riportját egy 204 centis amerikai atlétával készítette és sámlira kellett állnia.



