A punk keresztapja, azaz Iggy Pop a nagyközönség elé tárta ‘Every Loser’ című, új albumát. A kiadvány Iggy 19. szólólemeze, és emellett az első együttműködése a Grammy-díjas és többszörös platinalemezes producer, Andrew Watt által alapított Gold Tooth Records-zal. Ahogy a „Frenzy” című felvezető dal is jelzi, az ikon ezúttal régi gyökereihez nyúl vissza, miközben megőrzi a modern lírai nézőpontot és hangzást. Az újdonság az ősi rock ‘n’ rollt idézi meg 11 zeneszámban, 2019-es komor és elmélkedő ‘Free’ című korongja után ismét rettenthetetlenül ünnepli az életet. Az ’Every Loser’ borítója pedig egy eredeti műalkotás, amelyet a világhírű kortárs képzőművész, Raymond Pettibon készített. Pettibon a ’70-es évek végén robbant be, és olyan előadók számára tervezett jellegzetes, képregényszerű rajzokat, mint a Sonic Youth és a Black Flag. Pettibon munkáit széles körben kiállították az Egyesült Államokban és szerte a világon, beleértve a New York-i High Line Billboardban és a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumban.
Az új album bakeliten és kétféle CD-n is elérhető lesz. A zenei anyag továbbá a legendás fanzine, a PUNK Magazine exkluzív Iggy-számát kínálja, amely többek közt egy Flea által készített interjút is tartalmaz Iggyvel.