Imádtam gyermekkoromban Tamara Jagellowsk hadnagynőt. Miként a Verne regények éppúgy közelálltak a szívemhez, mint a Tenkes kaptánya, akivel Stanislaw Mikulski, a Kockázat című, hatvanas évekbeli lengyel tévésorozat főhőse, Hans Kloss kapitány megtestesítője rivalizált. A ragyogó színész 85 éves korában, 2014-ben halt meg Varsóban.
Mint emlékezetes, a színes tv elterjedése előtt, 1966 őszén indult útjára a nyugatnémet közszolgálati csatorna, az ARD képernyőjén, a legendássá lett Orion sorozat. A McLane kapitányt alakító Dietmar Schönherr és Tamara Jagellowsk hadnagynő szerepében felbukkanó Eva Pflug egy csapásra szupersztárok lettek az NSZK-ban. Majd szerte a világban. A fekete-fehér tudományos-fantasztikus kalandfilm a magyar tévénézőket is meghódította anno.
A mindössze hét epizódból álló sci-fi széria – szinkronban a 60-as évek szovjet és amerikai űrhajós sikereivel – izgalmas, humoros stílusban pillantott a jövőbe. A hidegháborús földi légkörben azt sugallva, hogy az emberiség valódi ellenségei más bolygókról várhatók. A Németországban ez eddig több tucat alkalommal újravetített Orion sorozat képkockáiból 2003-ban másfélórás „remix” produkció készült, mely mind a mozi barátokat, mind a DVD vásárlókat megörvendeztette. A müncheni Bavaria Studio műtermeiben sok évtizeddel ezelőtt született legendás űrmese, noha hatalmas nemzetközi sikernek örvendett, az első és egyben utolsó ilyen (nyugat)német tévéfilm volt. Ma is rengetegen visszasírjuk!