A császárság korszakában a kaszárnyák és ágyúöntödék mellé büntetésvégrehajtó intézet is épült Spandauban. Az Osztrák-Magyar Monarchiában (1889-ben) született Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutását követően „védőőrizetesekkel” népesült be a berlini börtön. A Prágából származó – és ott is elhunyt – Egon Erwin Kisch a „száguldó riporter” volt ezen idők egyik leghíresebb spandaui fegyence. A szabadulók közül sokan csöbörből, vödörbe kerültek, mert a nácik {a búrháborúból ellesett, ördögien tökéletesített} koncentrációs táborokat nyitottak szerte Németország területén, majd a megszállt államokban is. ’39 őszén kezdődött a második világháború: több tíz millió ember nem élhette meg az 1945-ben beköszöntött békét.
A rapid esküvőt tartott Führer és Eva Braun akárcsak dr. Josef Goebbels és családja öngyilkosságba menekültek Berlin szovjet ostromának végóráiban. Két héttel azután, hogy Európában elcsendesedtek a fegyverek Heinrich Himmler az SS és a Gestapo vezetője, a belügyi tárca külföldön is gyűlölt irányítója szintén a halált választotta a felelősségre vonás helyett. Spandau történelmi belvárosának egy része megúszta a fővárosi bombázásokat. Így a nürnbergi pert követően háborús bűnösökkel népesült be a sitt. Utolsó foglya, Rudolf Hess négy évtizeden keresztül volt a brit zóna rabja. Mígnem 1987 augusztusában holtan találták a spandaui börtön egyik kerti épületében, az akkor már 93 éves aggastyánt, Hitler hajdani, pártbeli helyettesét.
Spandau náci rabjai:
Karl Dönitz (1891-1980)
Walther Funk (1890-1960)
Rudolf Hess (1894-1987)
Konstantin von Neurath (1873-1956)
Erich Raeder (1876-1960)
Baldur von Schirach (1907-1974)
Albert Speer (1905-1981)
