Szokták volt mondani, hogy „ő még látta Lenint” Nos, Farkas Gyula Budakeszi ex-polgármeseter világlátott ember, de Leninnel már ő sem találkozott, ellenben Leonyid Brezsnyevvel igen, de ennek hosszú története van. A ma már 90 éves úr, korábban tévészerelőként dolgozott, s a Budakeszi és környéke KIOSZ elnöke is volt, pedig Felvidékről származó Farkas család megjárta a hadak útját, míg 1947-ben Budakeszin letelepedtek. A család Kassán élt, Farkas Gyula apja katonatiszt volt. Amikor a lövész ezredet átvezényelték Székesfehérvárra, őt otthagyták a város érdekében 365 tartalékossal és miután a szlovák partizánokkal is volt kapcsolata, a szovjetek bevonulása után rövidesen elengedték.
Amikor 1946-ban átjöttek Magyarországra, az apja Margit körúti börtönben volt foglár, a család egy ideig egy cellában lakott. Végül Budakeszin találtak otthonra. Az apja a Honvédelmi Minisztérium nyomdájának vezetője lett, majd 1950-ban őt is letartóztatták azzal a hamis váddal, hogy jugoszláv röplapokat nyomtattak. Könnyű ítéletet kapott, s amikor kiszabadult, a Pilisi Parkerdőgazdaság adott neki munkát. Így aztán Farkas Gyula régóta ismerte Tollner Gyögyöt, a gazdaság igazgatóját. Akkor már elvégezte a Kandó Gyula Műszaki Főiskolát és a Gamma Művekben talált munkát, majd dolgozott az Orionban és kitanulta a rádióműszerész szakmát.
Később maszek lett, tévészerelő Budakeszin és környékén. Ahogy mondja, olyan iskolája senkinek sem volt, mert a mérnökök nem álltak be tévét szerelni. Jó szakma volt, jól keresett, persze értette is a dolgát. Csak alkatrészt szerezni volt bonyolult a hiánygazdaságban, de aztán összedolgoztak egy gelkással és egy orionos kapcsolat révén ez is megoldódott. „Igazi hibakeresés volt akkor a tévészerelés, nemcsak a csöveket kellett néha kicserélni. Vitatkoztam is az akkori körzeti orvossal, aki leszólta az én dolgomat, pedig, ha ő nem boldogult, hívhatott mentőt. Engem viszont nem tudott pótolni senki. Mezei Máriához is jártam, aki minden este bekapcsoltam a készüléket. Budakeszin nekik volt először tévéjük, még ’57-ben vették. Engem mindig külön megtisztelt, mert rögtön mentem, ha futott a kép, sosem hagytam cserben”
Az egyik vasárnap Tollner György, a Pilis Parkerdő igazgatója azzal hívta fel, hogy segítse ki, mert elromlott a vadászház tévéje, s a vendégük szeretne meccset nézni. „Ez persze máskor is előfordult, hogy hétvégén menni kellett, mert a Gelka szerelői akkor nem dolgoztak, a maszek meg ment. Jó pénz is volt az akkor. Más szerelő meg nem nagyon dolgozott a környékén”.
Ismerte az erdőt, meg a vadászházat is, kocsival hajtott oda. Beengedték, nem is igazoltatták. Ahogy ő meséli, „a ház előtt állt két ablonc, de azok sem ellenőriztek, még a táskámba sem néztek bele”. Pedig a vendég Leonyid Brezsnyev, a szovjet párt főtitkára volt. A szerelőt rögtön bekísérték a szobába, s bizony a tévé rossz volt, se kép, se hang. Volt vele munka, szétszerelte, aztán már majdnem kész volt, amikor megérezte, hogy valaki áll a háta mögött. Brezsnyev volt az. A főtitkár elégedetten nyugtázta, hogy jó már a tévé. „Haraso” mondta és átkísérte egy másik szobába, ahol nyolcan-tízen ültek körül egy asztalt. Kádárt megismerte. Brezsnyev hellyel kínálta és rögtön hoztak neki egy másfél decis pohárban vodkát. Életében nem ivott vodkát, de felhajtotta. Vallásos ember lévén, meg egyébként is, családilag utálta a kommunistákat, így nem nagyon érdekelte a társaság, de nem is nagyon marasztalták a koccintás után.
