2024. július 16. (kedd) 09:12

New York Times – Joe Biden lépjen vissza!

A New York Times, amelyben arra kéri a regnáló elnököt, hogy lépjen vissza a választási versenytől és indítson mást a Demokrata Párt Donald Trump ellen a novemberi elnökválasztáson.Joe Biden katasztrofális teljesítményt nyújtott az elnökjelöltek csütörtöki, első vitáján, és már aznap éjjel olyan cikkek jelentek meg nem csak a New York Timesban, de más amerikai lapokban is, amelyek szerint pánik tört ki a Demokrata Pártban és annak a lehetőségét keresik, hogy kit lehetne Biden helyett jelölni elnöknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy Biden hívta ki Trumpot erre a szópárbajra. Ő határozta meg a szabályokat, és ragaszkodott az általános választási vitákhoz képest több hónappal korábbi időponthoz. Biden megértette, hogy a lehető leghamarabb foglalkoznia kell a közvéleményben régóta jelen lévő, a mentális egészségét firtató aggályokkal. Bidennek azonban most azzal kell szembenéznie, hogy megbukott a saját tesztjén. Árnyéka volt önmagának, többször alig bírt befejezni egy mondatot, és csak küszködött, hogy elmagyarázza, mit csinálna a második elnöki ciklusában; hogy válaszoljon Trump provokációira; és hogy felelősségre vonja Trumpot a hazugságaiért és a kudarcaiért.

Biden csodálatra méltó elnök volt, akinek a vezetése alatt virágzott az ország, elkezdett foglalkozni a hosszú távú kihívásokkal és gyógyulásnak indultak a Trump által felszakított sebek. A legnagyobb közszolgálat Biden részéről az lenne, ha bejelentené, hogy nem indul újra az elnökválasztáson,
jelentette ki a New York Times.A lap szerint túl kockázatos, hogy a választóknak Trump és Biden hiányosságai között kelljen vacillálniuk. Megjegyezték azt is, hogy ha kettejük közül kellene választani, a New York Times továbbra is Bident támogatná, mert Trump akkora veszélyt jelent, és a helyzet komolyságát jelzi, hogy még ilyen körülmények között is azt kérik, hogy indítson mást a Demokrata Párt.

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…