2024. október 14. (hétfő) 16:01

Óriási veszteség a kamu McDonald’s-nál

Komoly veszteséggel zárta a tavalyi évet az Oroszországot elhagyó McDonald’s helyén létrejött orosz gyorsétterem, a Vkuszno – i tocska (magyarul Finom, és pont) üzemeltetője. A Sistema 11,3 milliárd rubel (52,5 milliárd forint) veszteséget jelentett 2022-ről, míg a bevétele 2,3 százalékkal, 73,5 milliárd rubelre csökkent orosz számviteli szabvány szerint – közölte az MTI a cég közleménye alapján.

Tavaly némi huza-vona után a McDonald’s is a kivonulás mellett döntött, és eladta orosz érdekeltségeit. A vevő a NefteKhimServis olajcég társtulajdonosa, az Alekszandr Govor vezette Sistema volt, amely korábban 25 szibériai McDonald’s franchise engedélyével rendelkezett. A McDonald’s-nak korábban 847 étterme volt Oroszországban, ami a cég bevételének 9 százalékát, közel 2 milliárd dollárt hozott 2021-ben. A felvásárlás után a Sistema a korábbi gyorséttermek helyén bevezette a Vkuszno-i Tocska új márkanevet – írta a HVG. Azt ígérték mind a 847 éttermet újranyitják. Azonban az oroszok nem fogadták túl jól a cserét. Számos hír keringett arról, hogy az új hamburgerek penészesek és rovarlábakat is tartalmaznak időnként. Mindezt tetézte, hogy nyáron általános burgonyahiány is volt, minek következtében egy időre kivonták a forgalomból a sült krumplit is.

 

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…