2024. október 09. (szerda) 13:15

Romániában egyszerre négy embercsempész-hálózatot számoltak fel

Romániában egyszerre négy, illegális bevándorlók Nyugatra juttatását szervező embercsempész-hálózatot számoltak fel a hatóságok kedden.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), a határrendészet és a rendőrség bevetési egységei 85 helyszínen tartottak házkutatást Temes, Arad, Szatmár, Krassó-Szörény, Fejér, Olt és Dambovita megyében, illetve a fővárosban, és mintegy 90 gyanúsítottat állítottak elő, hogy kihallgassák őket.
A vádhatóság közleménye szerint a négy bűnszövetkezet a migránsok romániai ideiglenes elhelyezéséről gondoskodott, és megszervezte, hogy – a román határ illegális átlépésével – folytassák útjukat Közép- és Nyugat-Európa országaiba.
A hatóságok a tavalyi év során az embercsempészek mintegy 40 ilyen „szállítmányát” fogták el, és mintegy 800 határsértőt azonosítottak, akik törvénytelenül akarták átlépni a román határt más európai uniós tagállamok felé.
A DIICOT közleménye szerint a hatóságok az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva, bűnszövetkezet létrehozása, tiltott határátlépés és embercsempészet gyanújával indítottak eljárást. A román Btk. bűncselekménynek minősíti, és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja az illegális határátlépést, az embercsempészetet pedig kettőtől hét évig terjedő börtönnel bünteti.

Még több AKTUÁLIS…