„Hol vagytok ti régi játszótársak?”
Petőfi Sándor
A múlt század 60-as éveinek első felében a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium az ország legjobb gimnáziumai közé tartozott. Pontosabban: nekem a legjobb volt. Még pontosabban nekünk a legjobb volt. A többes szám ötven fiúosztálytársamat jelenti, akikkel négy éven keresztül, együtt koptattuk az intézmény padjait.
Az osztály összetétele elegánsan vegyes volt, egyik osztálytársam genetikailag kódolt matematikai zseni volt, később ketten két különböző egyetem dékánjai lettek, lett belőlünk Európai Akadémiai tagságú pszichológus és orvos professzor, sztár fogorvos, ismert filmoperatőr, vezető beosztású mérnökök, jó nevű ügyvédek, osztályvezető főorvosok és komoly agrár szakemberek és többszörös magyar társastánc bajnok is. A kiegészítő tevékenységekkel sem volt baj, több sportoló járt az osztályba és eminens tanuló volt, Ki Mit Tud nyertes beat zenész osztálytársunk is.
Volt valami azonban ami messze fölülmúlt mindent. Az osztály imádott és példátlanul tudott röhögni. Lehet, hogy a humor nem mindig az intelligens mély kategória volt, de talán tizenéves korban ez nem is okvetlenül jellemző. Fogadjanak néhány apró történetet az emlékeimből, amelyre szeretettel gondolok vissza…
SASAD
A gimnáziumi tananyag gyakorlati résszel kiegészítése nem új gondolat, így aztán az osztály minden hétfőn mezőgazdasági politechnikára járt a Sasad téeszbe. A dologgal semmi baj nem volt, megmutatták, mit hogyan kell csinálni, mi megcsináltuk. Valahogy egy idő után azonban a dolog unalmassá vált.
A munkahely a 40-es busszal volt megközelíthető, ami reggel értelemszerűen tele volt utasokkal. Az utazás hosszú és unalmas volt, úgy gondoltuk, hogy élvezetessebbé tesszük.
Hétfőn reggel Jámbor Imre osztálytársam rozzant faablak kerettel szállt fel a buszra. A keret televízió képernyőt szimbolizált, melyben három-négy vállalkozó szellemű osztálytársam „Ébredő Afrika” című látványműsorban törzsfőnököket alakított, akik zulu, bantu és kaffer nyelveken a főbb újdonságokat ismertették heves gesztikuláció kíséretében. A témák igen változatosak voltak pl. 1) A lépegető exkavátorok hatása az etióp egyedfejlődésre, 2) Molekuláris biológiai vizsgálatok a zulu űrflotta fedélzetén, 3) Ionizált banántermesztés, 4) Elefántvadászat szlovák légpuskával valamint a legnagyobb sikert arató téma: 5) Bantu hajadont minden magyar családapának!
A hatás frenetikus volt, az emberek dőltek a röhögéstől. Egy idő után sokan csak arra a buszra szálltak fel, amin az osztály utazott. Természetesen mi is jól szórakoztunk.
Nem vagyunk azonban egyformák. Egy idő után az iskola vezetőségéhez bejelentés érkezett az osztály viselkedéséről. Az Igazgató Úr megtette a szükséges lépéseket, a végrehajtásra kijelölte Nyerges Tanár urat.
Nyerges Tanár úr biológiát tanított és szerettük. Ő is bennünket. Akkor még délután is volt a gimnáziumokban oktatás. Kedden az utolsó óra biológia volt. Már vártuk, hogy vége legyen (edzés, csajok, mozi, stb…), amikor az óra vége előtt a Tanár úr váratlan bejelentést tett: miután az osztály a 40-es buszon rendbontóan viselkedett, – hogy legyen időtök ezt átgondolni – az óra végén itt maradunk és mindenki elmesél egy legalább három perces tanulságos közlekedési történetet. Majd ha végeztünk, hazamegyünk, én ráérek.
JESSZUS! Ötvenszer három perc az százötven perc, ami két és fél óra. Hát ez borzasztó! Míg ezen gondolkoztunk, már az első osztálytárs jelentkezett: Tanár úr, én egyszer láttam, hogy egy Trabant nem adta meg a jobbkéz szabályt, összeütköztek egy másik kocsival és összetörtek: tanulság, a közlekedési szabályokat mindig be kell tartani. Tanári bólintás, jöhet a következő. Tanár úr én láttam, hogy egy Moszkvics az esőben nem tartotta be a követési távolságot és belecsúszott az előtte haladóba: tanulság, a követési távolságot be kell tartani. Bólintás, tovább. Aztán még vagy három ilyen bárgyú történet után jött CZIGLER PISTI
Czigler Pisti kistermetű, vékony, nagyon intelligens, mindig jó szándékú és humoros fiúcska volt (később magasan kvalifikált pszichológus professzor). Pisti érezve a fogyó türelmet, megváltó ötletet próbált ki. Jelentkezett, felállt, megvárta míg az osztályban teljes csend lett, aztán sztentori hangon megszólalt: Én láttam egyszer, hogy egy NYERGES VONTATÓ…
Megvárva az ablakokat rezegtető röhögés elültét Nyerges tanár úr, (aki maga sem tudta elfedni derűjét) lemondóan legyintett: Menjetek haza.
Nagy dolog a pszichológia…
FIZIKA
A fizikát KOZMA PÉTER tanár úr tanította az osztálynak. Csendes beszédű, szürke öltönyös, nyakkendős úriember, aki imádta a tantárgyát. Minden órán lelkesen ecsetelte az aktuális témát, néha sajnálkozva megjegyezte: Sajnos, a kísérletet nem tudjuk megcsinálni, mert Valko eltörte a KUNDT csövet. (Gábor az első fizika órák egyikém meg akarta nézni, hogy mi az a cső, véletlenül eltörött) (Szerintem az osztály azóta is hálás neki, a kísérleteket rosszul viseltük.)
Az adott órán a rezgés volt a téma. A tanár úr szinte transzba jött, ez kedvenc témája volt, lázasan magyarázta, hogy az egész élet rezgés, a hang is rezgés, rezgéssel mindent lehet csinálni, akár épületet is lehet bontani. Aztán az óra véget ért, aznap fizika volt az utolsó óránk. Mikor csengettek, a Tanár úr intett: Mehettek, nekem még van dolgom, elővett egy iratköteget (a gimnázium igazgató helyetteseként, iszonyú mennyiséget dolgozott mindig). Az osztály csendben távozott. Pár perc múlva a Tanár úr érdekes zajra lett figyelmes. Ilyet eddig a gimnáziumban nem észlelt. A furcsa ütemes zaj egy idő után ismétlődött, ezért odalépett a tanterem ajtajához és kinézett. Intelligens ember lévén azonnal megértette, hogy mit lát.
A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium IV / C osztálya némán, hármas sorokban állt a folyosón, aztán vezényszóra, egyszerre lépve, erősen csapta jobb lábát a földhöz.
Egyszerre gerjesztett rezgéssel próbáltuk a gimnázium középső falát ledönteni. A kísérlet nem sikerült.
NÉMET
Németh Géza Tanár úr (később és ismertebb nevén Német G. Béla akadémikus és irodalom tudós) magyart és németet tanított az osztálynak. Furcsa szokása volt, hogy nem hívta ki a diákot felelni, hanem sétált az osztályban, megállt valakinél, az illető felállt és megpróbált a feltett kérdésekre válaszolni. A feleltetést sötét öltönyben, nyugodt stílusban, beszélgetve végezte. Időnként zakója belső zsebéből elővette vasalt zsebkendőjét és megtörölte gyöngyöző homlokát. Egyetlen egyszer, – mivel szokatlanul meleg volt – levette a zakóját és a tanári székre tette. Szabó Pista az osztály jó tanulói közé tartozott. A Pest környéki fiúnak egyetlen problémája volt, a nyelvérzék teljes hiánya. Orosz és német feleletei élményszámba mentek. Németh Tanár úr Pista mellett állt meg és tűnődve szólt hozzá: Szabó, Du sollst es, Du sollst es… , aztán belenézett a remegő fiú rémült, óriás szemeibe és lemondóan legyintett: Hozd ide a kabátomat fiam.
Pista a kitörő röhögésben boldogan szaladt kabátért.
ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA
Az osztály igen jó szellemisége ellenére (90% fölötti egyetemi-főiskolai felvétel) volt egy olyan tantárgy, amit nem nekünk találtak ki. Én érdekes módon emlékszem a nevére, ábrázoló geometriának hívták. Valahogy nem vettük magunkhoz, ábrákat és képsíkokat forgattak benne, idegenkedve néztük, szóval nem talált meg bennünket a téma.
Osztályfőnökünk, aki kiváló pedagógus és matematika tanár volt, tartotta ezeket az órákat (később kiemelt egyetemi státuszú oktató lett). Gondolkozó típusú ember volt, menet közben szívesen tett fel kérdéseket.
Az osztály bal hátsó sarka (harmadik padsor utolsó három padja) jelentős humorforrás volt. A Jankura-Jámbor együttes (később ismert operatőr és agrár-kutató) néha elengedte magát így aztán az egyik kérdésre, amit az osztályfőnökünk a táblán lévő ábrával kapcsolatosan jó ötletre várva tett fel: „Fiúk, ki tudna adni nekem egy… kérdezte gondolkozva …Egy forintot javasolta Jámbor Imre szolgálatkészen. Hosszú röhögés, amiben a tanár úr is részt vett.
Nem járt jobban egy fél év múlva a következő kérdésével sem. A „Fiúk, ki tudja megmondani nekem, hogy hová tart ez az X1,2 tengely?” Jankura Peti félhangos válasza: „ A picsába?” Mikor a röhögésnek vége volt, illett a témát folytatni. Szóval ez az a tengely, ami a végtelenbe tart, hangzott a tanári mondat. A gondolattársítás miatt a diskurzus újabb röhögés hullámba fulladt.
Szeretett és értett bennünket. Tisztelettel gondolunk rá vissza. És az is igaz, hogy viszonya az osztállyal olyan volt, hogy ha be volt rekedve csak szólt és Szép András zseniális osztálytársam megtartotta a matematika órát. Szóval rendben voltunk.
MOZI
Akkoriban az volt a szokás, hogy az állami ünnepeken (április 4, május 1, november 7) a gimnázium tanulói közös, tanulságos témájú filmnézésen vettek részt a Május 1 Filmszínházban.
A nem túl pozitív tapasztalatok miatt az iskola rádióban már az előző napon, a nagy szünetben az igazgató úr felhívta a figyelmet a kulturált viselkedés szükségességére, jelezve, hogy a rendbontók komoly megtorlásra számíthatnak.
Valamelyik ünnep volt. Mentünk. Az első sorokban a fiatalabb osztályok, hátrébb mi idősebbek kaptunk helyet. Bolgár ellenállási film, – ha jól emlékszem „Minden az embereké marad”. Akkoriban sok ilyen volt. Egy darabig csendben bírtuk követni a cselekményt, majd a film drámai csúcspontjához érkezett: MÁSA, a gyönyörű partizán lány felderítésre indult és a belé titkon szerelmes Janó megfogja a kezét és felindultan mondja : Nagyon vigyázz magadra Mása, tudod mit csinálnak a németek az ilyen szép nőkkel, ha elfogják őket?
A hátsó sorból a IV/C félhangos kórusa megszólal: Na mit?, Vajon mit? Szóval már a németek is? A röhögés hullám végigfutott a nézőtéren.
Ilyen vidám bolgár ellenállási filmet azóta sem láttam.
UTÓSZÓ
A közelmúltban volt a 60. értettségi találkozó. Tizenhatan voltunk, a többiekre sajnos csak emlékeztünk. A találkozón résztvevő öreg, megviselt, fehér hajú emberek őszinte örömmel látták az élőket. Tudom, hogy velem együtt mit nem adtak volna még egy hónap – csoda folytán visszahozott fiatalságú – közös röhögésért. Annak ellenére, hogy nagyon különböző emberek lettünk.
