Mottó: „Wagner zenéje jobb, mint amilyennek hangzik” Mark Twain
Az, hogy Sawyerbe elmegyünk, egy percig nem volt kérdéses. Már a repülőn odafele megegyeztünk ebben Jobb Lacival. Jobb Laci, az Új-zélandi Nemzetközi Kongresszus másik magyar résztvevője, egy ismert gyógyszergyár vezető képviselője, jó modorú, kulturált fiatalember volt, akivel a világ dolgairól is jól el lehetett beszélgetni. Miután a „Tom Sawyer kalandjai” ifjúságom igen kedvelt olvasmánya volt, és mivel a Sawyer vendéglő az Új-zélandi turisták kihagyhatatlan célpontja, a döntés könnyű volt. Vártuk a kongresszusi szabad délutánt.
Eljött az idő. Körülbelül két órás autóút előtt álltunk, ami Új-Zélandon kifejezetten hosszúnak számít. Ezek az utak ott önmagukban is élményt jelentenek, csak példaként említeném, hogy egy két órás autóútban, akár a havas hómezők mellett a csodálatos buja növényzettel jellemezhető forró égövi környezet is benne foglaltatik. Vagy például, hogy a világ egyik legszebb helyeként nyilvántartott MILFORD SOUND csodálatos öblében a környező hegyekről aláömlő, rendkívüli mennyiségű gleccser miatt az öböl vizének felső rétege édes víz alatta a tenger, benne gyakori delfincsapatokkal. Szóval, van ott mit nézni.
Sawyer nagyon messze van. Lefelé kell menni a térképen, ameddig csak lehet. Mikor nem lehet tovább, akkor ott a vendéglő. Állítólag innen csak öt perc a Déli-sark. Mentünk, mentünk aztán egyszer megérkeztünk. A látvány meglepő volt, nincs cicoma, nincs hivalkodó épület. Fából épített, lapos, egyszerű ház, előtte asztalok és székek fából, középen egyszerű felirattal SAWYER. Kiszálltunk. Jobb Laci éppen irodalmi kedvében volt, így Chesterton idézetét citálta „Az utazó azt látja, amit lát, a turista azt, amit látni jött.” Nekem tetszett, amit láttam. Beléptünk. A berendezés továbbra is végtelen egyszerű, a falon díszítő elemként régi, használt partvis és több éves női korcsolya cipő. A sarokban két régi széken, múlt századbeli kopott turista bakancs. Néhány fa asztal székekkel, egyszerű terítő. Kedélyes, középkorú férfi siet elénk, üdvözöljük egymást. Mondom is a lényeget: ebédelni jöttünk volna. A pasas egy pillanat alatt átalakul. Maga a boldogság: fennhangon közli velünk, „Fiúk, nektek állati szerencsétek van, épp megfőtt a tökleves”. A közlés vegyes érzelmeket kelt, Jobb Laci jobban viseli. Rajtam talán látszik a földöntúli boldogság hiánya, ezért a pasas megtoldja még az ajánlatot: „És utána kaptok egy kiváló sonkás rántottát”. Ellentmondás nincs, ebben maradunk.
Az asztalnál ülve, csendes beszélgetésbe kezdünk, tetszik nekünk az ország, a közvetlen emberek és a csodálatos környezet. Eközben újabb vendégek érkeznek, egy harminc év körüli csinos hölgy két hat-hét év körüli gyermekkel. Az egyik kezében festett famozdony, a másik kezében plüss elefánt. A következő tíz percben a helység hangilag is átalakul, magára ölti egy rendezőpályaudvar és egy állatkert forgalmát és hangzavarát. Hogy jobban értsük egymást, picit hangosabban beszélünk. Öt percen belül a hölgy feláll az asztalától, boldog mosollyal hozzánk lép és a következő kérdést teszi föl: „Fiúk, maguk valamilyen borzasztó nyelvet beszélnek, honnan jöttek, melyik országból?” Jobb Laci a közben megérkezett töklevest kanalazza, én pedig boldogan élek a lehetőségget, hogy halogathatom a kóstolást. „Na, mit gondol? Kitalálja?” – kérdezem kedvesen a hölgytől. Látható tűnődés. Ezután felderülő arccal a biztos válasz MAROKKÓ. Nem tudom, hogy hogy jutott erre.
Laci túl szőke, én túl fehér bőrű vagyok. Intek, hogy nem, és hogy segítsek, egy picit észak felé bökök. Felderül az arca és boldogan kivágja, hogy NORVÉGIA. Ehhez viszont én nem vagyok elég szőke, sem kék szemű. Intek, hogy nem talált. Határozott, most már a biztos találat reményében közli: MACEDÓNIA. Mit csináljak, intek, hogy nem.
A nő nem látszik boldognak: „Tudjátok mit? Mondjátok a várost.” Ennél a pontnál Jobb Laci megérkezik a társalgásba és két kanál tökleves között barátsággal közli kedvenc szülővárosa nevét: EGER. Némi csönd következik újra, közben én is megkóstolom a töklevest és úgy döntök, hogy maradok a rántottánál. Majd egyszer csak elhangzik egy jól tagolt, de azért némi dialektussal kevert kérdés: EGER is behind MISKOLC?
Jobb Laci kezéből kiesik a kanál. Ennyit Sawyerről…
