2024. május 18. (szombat) 22:10

A fülemülesitke vonulását vizsgálják

A fülemülesitke egyedszám csökkenésének a megállítása a célja annak a természetvédelmi expedíciónak, amelynek során Görögországban, Romániában és Albániában végeznek megfigyeléseket magyar kutatók a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szervezésében.

A program célja felmérni, hogy a nyugat-balkáni régiónak mekkora szerepe van a (Magyarországról és a Duna-delta vidékéről érkező) fülemülesitke állományok vonulásában és telelésében – olvasható a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Az expedíció során a szakemberek október 1. és november 12. között a romániai Duna-deltában, a görögországi Amvrakikos-ban és az albániai Orikum-ban végeznek megfigyeléseket és gyűrűzést.

A közlemény szerint az expedíció közvetlenül hozzájárulhat a faj egyedszámámának csökkenésének megállításához, az élőhelyek oltalom alá helyezéséhez és ezen keresztül a vizes élőhelyek biológiai diverzitásának megőrzéséhez.

A fülemülesitke egy ritka és különleges nádiposzáta faj. A többi nádi poszátával ellentétben nem megy a Szaharán túlra, hanem a Mediterrániumban tölti a telet. Az énekesmadár érzékenysége miatt hamar reagál az élőhelyi változásokra.

A fülemülesitke vonulásának felmérése, valamint a vonulási útvonalakon található vizes élőhelyek állapotának feltérképezése már 20 éve zajlik folyamatosan a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület kiemelt projektjeként, melynek hazai bázisa a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Kolon-tavi Madárvárta.

Az elmúlt években a feltételezett balkáni vonulási útvonalakon egyre délebbre jutottak a kutatásban önkéntes alapon résztvevő szakemberek.

A korábban végzett felmérések eredményei hozzájárultak a vándorlás szempontjából kulcsfontosságú vizes élőhelyek védetté nyilvánításához Albániában és Montenegróban is. A mostani expedíció célja bizonyítani, hogy a Duna-delta vidékéről is nagy számú madárpopuláció érkezik a görögországi Amvrakikos-öbölbe, így a terület kiemelt jelentőséggel bír a faj megóvása szempontjából.

A tudományos és természetvédelmi célú kutatás mellett az expedíciókon fontos a helyi egyesületekkel, természetvédelmi szervekkel való együttműködés is. Így a romániai Duna-deltában dolgozó magyar csapatok besegítenek az ottani kollégák chituk-i gyűrűzőállomásának munkájába, Orikumban pedig közös bemutató gyűrűzéseket szerveznek az Albanian Ornithological Society-vel.

Németh Ákos, az expedíció vezetője 20 éve követi nyomon a sitke állományváltozását, melynek egyedszámcsökkenése évről-évre radikálisabb.

Ezen tendencia megállításához a költő és telelő területek megóvása egyaránt fontos – emelték ki a közleményben.

Még több tudomány…